Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1880
47 Elviszik, gyermeküket nem épen finom erkölcsi tapintattal megválasztott színdarabok előadására, bálba, mulatságba, és pedig — hogy a divatnak, a „bon fo»“-nak eleget tegyenek, 5 — 6 éves korában; de templomba valamint maguk nem járnak, úgy az abba járásra fiokat sem buzdítják! Hiszen, miért lenne külömb ember a fiú apjánál? Ilyen s hasonló elvekre, életszabályokra, melyekért egykor a romlatlan erkölcsű apák lelkesültek és lelkesítettek, nincs a modern magyar embernek szüksége. A test egészsége, a „summ corpus“ a fő; hogy a „mens“„sana-“ és „pia“-e, azzal ki törődnék ? Ebből folyik, hogy a gyermekek csikorgó hidegben elmehetnek a jégre órákig sinkózni, korcsolyázni; nyáron félnapokon keresztül hajadon fővel játszhatnak a tűző verőfényen : de a téli napokon való templomba- járás halálosan meghűthetné; a nyári, fönségesen ünnepies körmeneteken való résztvevős neki napszúrást s agyvelő-gyula- dást okozhatna! Felhozzam-e az engedelmességet ? Ha nem volt, ki parancsoljon : hol szokhatta volna meg ez annyi nemes erénynek alapját ? Ez az oka, hogy az iskolába adott ifjú nem tudja beletalálni magát helyzetébe, hol a törvény, fegyelem és a tanító szava engedelmességet követel. És ha netalán egyik engedetlenség a másikat éri és pedig a józan fenyíték kíséretében: a szülők előtt nem az ifjú a hibás, hanem a tanító, a kit azzal a váddal illetnek, hogy az ifjú akarata kifejlődését zsarnokilag akadályozza, szabadságától megfosztja és szolgalelkűvé teszi. De midőn az ekkép dédelgetett, maga akaratára eresztett ifjú, fejökre nő: sopánkodnak, följajdúlnak a velők is éreztetett kegyeletlenség, féktelenkedés, sőt tettlegességgel fenyegetés tapasztaltán. Nem, nem az ifjú hibás akkor sem, midőn a hanyagságról, majd az ennek következtében beállott bukásról kapják a szülők az értesítőt, ők, kik gyermekeiket léha tétlenségre szoktatták, kik az iskolai év közben a gyermek előtt hol ezt, hol azt a tanárt vagy annak tantárgyát becsmérelték ; kik gyermekeikkel tórákként majd egy, majd más tanárról ítéletet mondattak s ebben a netalán vakmerő ítéletben maguk is szellemeseknek hitt megjegyzéseikkel őket megerősítették s ez által az illető tanártól és tantárgyától elidegenítették : még panaszkodni, az iskolát, tanárt igazságtalan
