Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1880

39

ra látszik fölhíni bennünket, hogy nyissuk meg szívünket mi is gondolatainknak, érzelmeinknek fölemelésével az ég Urának üdvözlésére, imádására. De maga emberi természetünk helyes ismerete is arra hí föl, hogy annak ótalma alá helyezzük magunkat, napi munkánkat, „kiben élünk, mozgunk és vagyunks ugyanannak adjunk hálát, kinek jóvoltából a napot szerencsésen és hasznosan átéltük. Míg tehát az emberi lélek természetének, szükségének teljesen megfelelőleg tölti be helyét a megállapított napi-renden belül a kora-reggeli és késő-estr lelki olvasmány; másrészt ép oly nemes kiegészítő részűi szolgálhat a keresztényül művelt ember napi programm- jában az imádság, a templomban annak idején egy-egy sz. misének vagy egy sz. beszédnek meghallgatása.

És hogy e vallási kötelességek teljesítésében a szülők által nem deista, vagy pantheista, vagy naturalista, hanem az igazi keresztény alapon adott példa csak jótékonyan fogja éreztethetni hatását a fiatal ember életében, magából a dolog természetéből világos.

Nem ereszkedhetünk itt mélyebben a dologba. Csak röviden érintünk egy-két gondolatot Mi a vallás? Nemde az égnek a földdel összeölelkezése, az ép emberi természet végtelen után való vágyainak, a legtökéletesebb megközelítésére törekvésének kifejezése és kielégítése ? Nemde a földnek, vagyis az emberi szívnek az ég harmatával, vagyis maga Isten által való megtermékenyítése ? És vájjon nem a kereszténység, a katholicismus, mint a vallások vallása elégíti-e ki legjobban az emberi természetet? Nem bizonyítja-e a tudomány és az élet, elméletben, gyakorlatban, egyes emberben és az egész emberiségben, a mit De Maistre a mily szépen, oly igazán mond: „A kath. egyházban nincs egyetlen dogma, sőt nincs egyetlen, a szoros fegyelemhez tartozó általános szokás sem, mely nem az emberi természet legmélyében gyökeredz- nék“? (Du Pape, 316. 1.) Mélyebb elmélkedés után, melyet netalán a kath. egyház hittitkai, igazságai fölött tartottunk, ha őszinték akarunk lenni, nem kell-e megvallanunk és felkiáltanunk: „Bizonyára én e dogmákat nem értem teljesen; de, mi többel ér, érzem és elgondolom azokat s természetem legmélyén hordozom élő csiráikat. Azok csak lelkem nemesebb felbuzdulásai, a végtelen felé törő óhajaim, vágyaim, epedése-