Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1880
31 Fájdalom, nagyon sok szülőt hallhatunk napjainkban így beszélni s nem kevesebbet láthatunk olyat, kik a főiskolába, az egyetemre jutott ifjú iránt legföljebb annyiban róják le tartozásukat, hogy nekik szórakozásra, mulatságra, hiú időtöltésre pénzt küldenek; egyébként pedig vezetéséről, igazgatásáról tudni sem akarnak. Vannak ismét olyanok, kik úgy nevezett gyöngédségből fióknak teljes szabadságot adnak, s valóságos boszankodás vesz rajtok erőt, ha barátaik, ismerőseik egész bizalmasan netalán arra bátorkodnak őket figyelmeztetni, hogy talán mégis jó lenne nemcsak józan korlátok közé szorítani a fiatal ember kényelem-szeretetét, mulatságra, költekezésre való hajlandóságát! Viszont, napról-napra szaporodik azon fiatal emberek száma, kik a felsőbb tanfolyamra kiszabott időt a komoly munkára vagy nem, vagy csak ímmel-ámmai használják ; de annál inkább használják a léha, testet, lelket ölő kényelmeskedésre. Szülőikről csak úgy per „öregek“ beszélnek, kiktől ha nagy kegyesen szívesen veszik is, ha — nem is említve Istent — hazájuk iránt kötelességüket teljesítik; legfőbb kötelesség teljesítéséül tőlük mégis azt kívánják, hogy mulatságra, léhaságra kidobott költségeiket födözzék. Hogy neraesb erkölcsi irányt, tájékoztatást kérnének s fogadnának el tőlük, arról szó sincs!.. Hadd álljon itt állapotainknak megvilágítására a következő kis jegyzet. A trónörökös házassága alkalmával tartott ünnepiességek között a budapesti egyetemi iíjúság is tartott Szikszai vendéglőjében egy kis lakomát, melynek lefolyásáról egy részletet így közöl a P. Napló: N. N. tkasztjában azt kívánja, hogy az öregek addig éljenek, míg a honnak élnek és nekünk a g á z s i t minden 1-én pontosan megküldi k. Mert — úgy mond — ránk nézveez a fő“. (P. Napló. Regg. kiad. máj. 22 140. sz.) És midőn az ily gondolkodás — és cselekvésmód napról- napra terjed : csodáikozhatunk-e, hogy társadalmunkban mindinkább gyérül „a valódi munka-ösztön'1 (Lánczy. A felsőoktatás reformja. 79.1.); ha ebből folyólag „as ország tele van perek nélküli ügyvédekkel, alamizzna fizetésű, reménytelen hivatalnokokkal, állomás nélküli tanárjelöltekkel, tér nélküli irodalmi mesteremberekkel és mindenféle aspiránssal, a kinek épenséggel semmije sincsu (U. az, 80. 1); ha általában ritkúlnak a komoly erkölcsi jel
