Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1880

30

lezés útján, mint a Galván-láncz, szinte folytonos összeköttetésben legyenek mind az intézet igazgatójával és, főleg, gyermekűk osztály-főnőkével, mind gyermekükkel; hogy az a nemes villám-ár, melynek majd a netalán fölmerült hibák, tévedések visszaszorításában, leküzdésében, majd a fölszínre került jóakaratnak, magasb feltörekvésnek támogatásában, előmozdításában folytonos működése a nevelés fönséges czélja elérésének érdekében oly annyira kívánatos, soha se szakadjon meg — úgy nagyjában elszámláltuk azon főbb teendőket, melyek által a szülőknek gyermekük nyilvános nevelése idején vezéreltetniök kell.

A szülők és a nevelők által ekkép kifejtett lelkiismeretes és öamegtagadó fáradságnak lehet azután gyümölcse az, hogy az így nevelt gyermek nemcsak művelt, hanem kötelesség-szerető és erényes férfiúvá leszen, ki úgy az Istennek, mint az embernek meg fogja adni azt, a mivel nekik tartozik.

.,Azon tárgyak közt, melyek a satirának és komoediának szakadatlanul új meg új táplálékot adnak, talán a legkimerit- hetetlenebb a balítélet. A balítélettöl elfogúlt ember a szinte kimondhatatlan balgaságokat is bdmúlatra méltó bölcseségnek tartja. Egy-egy ily balitélet kedvéért egyik-másik ember valóságos gyönyör-éldeletet talál abban, a mi különben lelke nyugalmát zavarná. Ily balítéletböl megtagadjuk legmélyebb meggyőződésünket és készségesen elfogadjuk azt, a mi természetünknek visszatetszik“. (Weisz, Humanität und Humanismus. 121. 1.)

E szavak jutottak eszembe, midőn azon szülőkre gondolák, kik azon csalódásban, balítéletben élnek, vagy talán jobban és igazabban szólva, akár a divatos gondolkodástól való kislelkű félelemből, akár gyöngeségből azon hiszemnek adják magukat, hogy gyermekeik fölött, kik mint 18—20 éves fiatal emberek a középiskola végeztével elég érettek már arra, hogy maguk lábán járhassanak, — a nevelő őrködést félben hagyhatják. „Az olyan jinxal embernek, ki a gymnasiumol elvégezte, van már annyi esze, hogy a jót a rossztól megkülös- böztesse, hogy a szülőknek ne kelljen még ekkor is sarkában lenniök; vagy ha nincs, akkor soE sem lesz. Azután meg, a ki ilyenkor magától nem indúl a jóra, annál úgy sem lenne köszönet a szülök fáradságában I“