Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1879

21

nas évek első feléig hatnak fel, tehát azon korba, midőn a német systema kihaló- és egy új, meguevezhetlen tanítási rendszer keletkező-félben volt. A minden téren nyilvánulásra jutni törekvő nemzeti közérzület a gymnasiumokban sem akart véka alatt maradni, hanem kifelé tört és „egeket ostromolt“. Tápot nyert az kívülről, és élesztőst politikai tüntetésekből. Irányadó eszmét ezen egyesületek számára az akkori tan- férfiak nem igen nyilvánítottak, s ha néhol történt is ilyesmi, annak a nagy, fékvesztett áramlattal szemben igen kevés eredménye volt. A legtöbb helyen az ifjak tetszésére bízták úgy szervezkedni, amint jónak látták. A központi vezetés még csekélyebb súlyt fektetett arra, mint a legtöbb iskola igazgatósága; — amaz megelégedett vele, ha a megerősítésre felkivánt alapszabályok neki beterjesztettek, ez, hogy azokat expediálta. — Egységes, kivihető eszme, körültekintő kormányzat vagy útba igazító vezetésről akkor még nem is álmodoztak; hanem azután meg is termettek e körökben a szépséges gyümölcsök. Kitört ugyanis a nyavalgó versfaragás második özönvize, s a „probatio calami“ sajtó alá kívánkozott ; tudni való, hogy azok a kis óriások azon szent hitben éltek, mit tőlük eldisputálni emberi erőt meghaladó munka lett volna, mikép ők, s csakis ők vannak arra hivatva, mit közönséges szójárással nyelv- és irodalommivelésnek neveztek ama korban. így történt, hogy fűre-fára ráaggatták napvilágot látott Évkönyveiket, s csak azt tartották igazi irodalombarátnak, ki az ilyfajta silányságokat tucatszámra váltotta be.

Ez még nem volt elég, hanem megkezdették a nagykorúak politikai és tudományos társulataik utánzását azáltal, hogy előkelő állású férfiakat dísz tagsággal ruházgattak fel. A belátó tanférnak már akkor mosolyogtak e fiataloknak komoly színezettel előtérbe tolt nagyhátnámsága fölött és bo- szankodtak is egy kevéssé némely magyar ember cifra fogalomzavarán, midőn kénytelenek voltak látni, hogy bizonyos