Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1879

18

zésének ürügye alatt alakultak gymnasiumainkban az úgynevezett önképzó' társulatok vagy legalább azt kellett volna célba venni; sokszor azonban e név egészen más tendentiákat takar. A 40-es évek ifjainak szerény olvasó-egyletei sokkal tisztábban fogták fel céljukat; azok az idegen idealismus helyébe nemzetit akartak állítani; a hatvanas években már az a bizonyos mindenkire elragadt szereplési ösztön kecsegtette őket; a legközelebb múlt évtizedben meg nem azt mondogat ták magukról, hogy gyakorolják magukat, hanem követelték annak elismerését, miszerint ők is tudnak valamit. Hiában, a tudós iskola tudós köröket teremtett mindenütt maga körül. A szándék az első tervezőknél szép és helyes lehetett, sokak fejében azonban homályos ideák keringtek a végcél és eszközök fölött.

És ez nem is igen különös, hisz’ még a gondolkodó fők is annyifélekép határozták meg, a hány modalitásban azt nekik keresztülvinni sikerült, — a mi ismét tanúság arra, hogy e kérdés behatóbb tanulmány és vitatás tárgyát nálunk még nem képezte. így némelyek a nemzeti nyelv és Stylus fejlesztését a tanulóknál, mások a klasszikái formák és eszmék megkedveltetését tűzték annak feladatául. Voltak, kik egyenesen az ismeretek gyarapítását vélték ott előmozdíthatni, ismét mások a jellemfejlesztést, a nemzeti irány és érzület felkeltését mondják a legfőbb célnak a mindent elnyeléssel fenyegető idegen szeliemáradat ellenében, és találkoznak, kik, miután az idealismust az iskolában többé hasztalan keresik, e körökben szeretnének annak proselytákat gyűjteni. Szép, a mi itt mondva van, mind valósulást nyerhet e társulatok által, de a fönnebbi állítások sem egyike, sem összesége nem öleli fel ezeknek működési körét, annál kevésbbé mutat azok végcéljára. Én ezen társulatok existentiáját sokkal szélesebb alapon óhajtanám látni; mert ha félni lehet az értelem egyoldalú fejlesztésének káros következményeitől, váljon más ol