Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1875

7

gica anyagához. Ismeretszerzési elméletét eléggé jellemzik a következő sorok:

Nee tibi communis sensus persuadeat unquam Quicquam ut fallaces oculi, aut ut iudicet auris Aut lingua: at ratio dirimat diserimina rerum.d)

Élesen kel ki azon criticátlan tömeg ellen, mely a létet és nemlétet majd azonosnak, majd nem azonosnak tartja. Hogy e vágás által Heraclitus találva van-e, határozottan nem mernénk nemmel felelni.

A fenn idézettekből — bár indirecte — nem nehéz következtetni, hogy Parmenidesnél a gondolás csak a valóban létezőre, a tiszta létre vonatkozhatik. Mert, hogy ha az érzékek csalnak, ha tárgyias világ nincs, ha a minden határozmányoktól független, abstract létegységnek van kizárólagos létjoga: akkor a gondolásnak, mint a gondolkodó vovg munkásságának tárgya csak a tiszta lét (das reine Sein) lehet.

Az cicái triase) harmadik s tisztán a formai Logica szempontjából legderekabb tagja Zeno, kit Aristoteles a Par- menides létegysége mellett, illetőleg a többség léte ellen használt in direct bizonyitási módja miatt a „Dialectica“ feltalálójának mond: „Inventorem Dialccticae (sicuti et Bmpedoclem Rhetoricae) fuisse — Aristoteles au torest;“/) s a ki Diog. Laert. bizonyítása szerint: fűit et in philosophia et in republiea vir sane nobilissimus.sd A jelenetvilágról alakított közönséges képzeteket akarja megsemmisíteni, midőn a többség léte, a mozgás valósága stb. ellen kikel. Sophismák inkább, mint logicai demonstratiok. Minél merészebben proclamálja tételeit: annál óriásibb kérdőjel gyanánt emelkedik fel az adott világ, mint a többségnek egysége; annál áthidalhatlanabb az űr a gondolat és a valóság, annál kibékithetlenebb lesz az ellentét az eszmei egy és a tapasztalati több között. Vele tűnik le

d) Diog. Laert. Lib. IX. 538. Értekező mindig az M. D. XCV- ben megjelent latin szöveget használja.

e) Melissus annyira jelentéktelen, hogy némely bölcsészettörté- nészek még csak meg sem emlékeznek róla; különben is bölcseleté alig lehet több, mint a trias elméletének gyenge utóhangja.

f) —g) Diog. Laért. L. IX. 539.