Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1859

közrebocsátani, mint költséges könyvet szerezni. — A kereszténység elhintett magva, mely csak íokonkint fejlődhetett, nem hozhatta mindjárt vetésekor azon gyümölcsöket, melyeket a növekedés hosszú évszázadai után mutathatott. De a fölvilágosodás és műveltség különben is lassan érő növény, melyre gondos ápolás és ezenfölül az égnek áldása szükséges. Az időnek megvan a maga ifjú és agg kora, egyik a másik nélkül nem lehet. Semmi sem történik egyszerre, és a természetnek Isten alapította rendjében nincs ugrás. Esztelen az, ki tavaszszal óhajt őszszel érő gyümölcsöt.

A középkor tulajdonképen egy rendkivül nagy népvándorlással kezdődik. E fontos körülményt, ha igazán akarunk szólani ama nehéz időkről, sohasem kell felednünk. A nyugatrómai birodalom az érintett vándornépek rohama alatt összeroskadván, e félvadak sze- 1 idítése egyedül az egyház gondjaira hagyatott. — Hogy ily roppant munka végbevitelére nem évek, hanem századok szükségesek: ezt egy pillanat Ázsia- és Afrikára igazolja. Korunknak fogalma sincs azon nehézségekről, mikkel az egyház e dicső föladat kivitelében folyvást küzdeni kény télén ült; csak lassan s későn fejlődhetett ki az új műveltség; igen, mert a nevelőnek előbb saját léteiéért kelle növendékeivel vívnia, új társadalmi s polgári életet alkotnia, földet művelnie, őserdőket ritkítania, városokat alapítania, vérboszút és rabszolgaságot eltörlenie, vagy legalább enyhítenie, mielőtt a szellem magasabb röptére gondolhatott volna. Sok századnak kelle tehát enyészetre liajlania, míg az emberi ész a naponkint tett tapasztalások tömegéből, a mai vélemények-, sejdítések- ést u da t o khoz juthatott. Sok mélyen belátó elmének kelle addig előre munkálkodnia, míg a czélra biztos tapasztalásokat gyűjteni lehetett. És mégis sikerült az egyháznak a természet durva-erős fiait egy sajátszerü, bámulatos műveltség magaslatáig emelnie, miről kétkedni lehetetlen, ha a középkor elejét annak végével összehasonlítjuk, társadalmi, vallásos, állami, tudományos és művészeti fejlődését tekintve.

Ki csak távolról is bepillantott az egyház történetébe: az tudni fogja, hogy e sötétnek kikiáltott korszak volt épen az, melyben Europa népei egyenesen a római szék buzgalma által és szellemében lőnek keresztényekké. — Ez azon sötét kor, melyben a hierarchia Európát pusztító lávaként elönteni kész vad népek rohamát fölfogva, részént, s legtöbb esetben , tanítás, részént kér. szellemtől lelkesült harczias vitézség segedelmével a durva erőszakon győzedelmeskedett. Ez azon kor, melyben Európának legtöbb püspökszéke, mint a müveltség- és tudományosságnak az ellenséges berohanások ellen emelt végvárai, alapíttattak. Tény, hogy a kér. hitnek, mely nélkül nincs fölvilágosodás, elterjesztését s plántálását a földnek legtöbb tartományában a pápák vették legelőször munkába s ők teljesítették is, úgy, hogy a pápa csaknem mindenik nemzethez intézhetné eme kérdést: „Honnan nyerted kereszténységed s az ezzel virágzásnak indult műveltséget ?“ s kénytelenek lennének megvallani: „Azon papok kezeiből , kiket Róma küldött hozzánk.“ S ez igen természetes; mert, mint Kölcsey mondja, „azou sokféle és sok felől nem beköltözött, de berohant népnek, mely a római birtokokat egymás után meglepte , elmúlhatlan szüksége volt egy oly középpontra, mely által bizonyos meghatározott pályába szoríttassék, mint a planéták a nap által. S ez a pont a hierarchia lön. Azon sokféle rajnak, azon sepredékesen összefolyt, bárdolatlan, de erővel teljes generationak elmúlhatlan szüksége volt egy oly fölülegre, mely alatt magát a kivánt tisztulásig kiforrhassa, a nélkül, hogy az idő előtt szétpattanjon. S ez a folüleg a hierarchia lön. De magok a hierarchák nem hagyták azt csak holt eszköz gyanánt szolgálni. Ezer-