Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1859

13

reszttel díszített ország almáját tartva, és karddal körülövezve; sz. Imre herceg szakáll nélkül, a királyi pálcával, karddal, tőrrel és táblával ékesítve, melyen a kettős kereszt volt látható. A negyedik szobor sz. Lászlót ábrázolta lóháton, bárdosán és egészen megaranyozva. Ezen szobor a nevezett művészek későbbi munkája volt, és János nagy-váradi püspök megrendeléséből készült.

Az Árpádok korából fönmaradt okmányokban sokszor történik hivatkozás képírókra, de névvel egy sem említtetik. A 14. században nagyhírű volt Miklós mester Kolozsvárott. A 15. században igen számos Magyarhonban a íestész. Pozsonyban egy Gáspár nevű talált hirre. I. Ulászló jelesebb vitézeinek címerét festeté. Corvin Mátyás hires olasz festészeket hitt be az országba. A nagyhirii Lippi Fülöp is különféle képet készített a művészetet pártoló király számára. II. Ulászló alatt Bartlia és Miklós képirók említtetnek. Zsigmond pécsi püspök 1500. YI. Sándor pápától engedehnet nyert, hogy Olaszhonnak akkori hires lestésze Jakab a bene- dekiek rendjéből Pécsre jöhessen a főtemplomnak némely kúpját és új építményét ecsetével diszesítendő. — I. Lajos királyunk anyja, Erzsébet végakaratában számos drága kehely-, füstölő-, miseruha- és misekönyvről rendelkezik. — A pápai követ nem győzött eléggé csodálkozni azon igen-igen számos feszületen és oltárdiszítményen, melyeket Mátyás király kincstárában látott.

De ideje fölfognom a történet megszakasztott fonalát és tovább gombolyítanom. A X. század után eleinte ugyan a tudománynak inkább elemei adattak elé, míg fokonkint a tudás egész nagy köre kezdett müveltetni, még pedig rendszeresen. Nem egyik vagy másik félszeg rendszer uralmának, hanem a közműveltségnek érdekében emelkedtek egymás után Olasz-, Francia-, Német-, Angol- és Magyarországban s a pyrenaei félszigeten a pápai engedelem- mel alapított egyetemek, melyek rendeltetése vala minden néposztály közös kincsévé tenni a tudományokat. Rendesen a székesegyházak és zárdák iskoláiból, sőt egyes tudósok házi tanodáiból is alakulónak lassankint ez óriási tanintézetek — studia generalia—, melyekben papok s többnyire szerzetesek valónak ama hires tanárok, kik ezereket gyűjtének össze igéző székeik körül. Hihetlen számmal sereglettek oda mindenfelől a ritka szabadalmakban részesült tanulók; miből kitetszik, hogy az egyház tudományát a világ előtt eltitkolni s azzal egyed- áruskodni nem akart.

Európának 1517. előtt 60-nál több egyeteme volt, melyek a sötétnek gúnyolt középkorban keletkeztek; s hogy azokban nem csupán a papságra készülők jelentek meg: arról a tanítványok roppant száma kezeskedik Bologna, magashirü tűzhelye a középkori tudománynak, a XII. és XIII. században 10,000 tanulót is számlált, Párizs 20. ezeret, Oxford 1340-b. 30. ezeret, Prága 1408-b. 36. ezeret 700. tanárral! —

Ily fényes és cáfolhatlan adatok után ki merészli mondani: hogy a középkorban Europa téréin általában a tudatlanság és szellemi míiveletlenség fekete szárnyai valáuak szétterjesztve?... Avagy mi történt tehát az egyetemekben? tán csak játék végett szoktak itt egy- begyülni, s egyéb tárgyakkal foglalkoztak itt, mint a tudományokkal? Bizony az ilyennek azt lehetne mondani, mit egy iró az evang. Kirchenzeitung 1841. 45. számában mondott Paniel- nek, a brémai rationalisticus lelkésznek: „Tehát soha sem hallott valamit a középkor költészetéről, teszem a nibelungi énekről, a scholasticáról, az észnek legmagasabb virágzatáról semmit, a strassburgi, kölni, freiburgi székesegyházakról, a bécsi sz. István-toronyról, a könyvnyomtatási mesterségről és a delejtüről, semmit Dante- és Petrarcáról, a Boisserée-féle kép-