A Királyi Magyar Természettudományi Társulat évkönyve 1929 (Budapest, 1928)

Dr. A. B.: Természettudományi gyűlések és nemzetközi kongresszusok 1928-ban - Nemzetközi radiológiai kongresszus Stockholmban

44 senki sem képviselhette. De nem jelenhetett meg a belga Lameere sem, az első 1909*ben Brüsszelben tar* tott kongresszus elnöke, Poulton, a második oxfordi kongresszus elnöke és távol volt Handlirsch is, az 1915*re tervezett harmadik, de a háború miatt elma* radt bécsi kongresszus megválasztott elnöke és a hars madik, 1925*ben tartott zürichi összejövetel elnöke, Schulthess sem. Különösen élénkek voltak a gazda* sági rovtartan*szakosztálynak az ülései, mely kényte* len volt több alosztályban folytatni tárgyalásait. Nagy munkát végzett Stiles vezetésével a nomenklatura* bizottság is. Nagy érdeklődést keltett F. W. Edwards, a British Museum kutatójának előadása Patagóniáról, melyben több bizonyítékot hozott föl Délamerika és Ausztrália hajdani összefüggésére vonatkozólag. Par* kér J. R. Montanából a sáskajárás és a hőmérséklet s nedvesség közötti összefüggésről értekezett. Az erdei rovarokról érdekes előadást tartott a finn Unió Salas, a müncheni H. Eidman és a svéd I. Tragardh. A kon* gresszussal kapcsolatban számos kirándulás volt a Nia* gara*vízeséshez, a távoli nyugatra stb. Nemzetközi radiológiai kongresszus Stockholmban. A második nemzetközi radiológiai kongresszus 23—27 között zajlott le Stockholmban 40 államnak kb. 1000 képviselője jelenlétében. A kongresszust a svéd trónörökös nyitotta meg a parlament épületében, mely az egész idő alatt az előadások rendelkezésére állott. Stockolm városa egymást követő fényesebbnéhfénye* sebb ünnepségekkel kedveskedett a kongresszus tagjai* nak. A gyűléseken kb. 250 előadás hangzott el; nagy feltűnést keltett a szokatlan gazdag, Röntgen* és radio* lógiai eszközökből álló kiállítás is. A kongresszusnak négy párhuzamosan ülésező szakosztálya volt: diagnosz* tikai, terápiái, helioterapiai és radiofizikai. Nagy hall* gatóságot vonzott a kongresszus elnökének Gösta Forsj sell, stockholmi tanárnak az előadása, melyet a Ront* gemsugarak és a radium terapeutikai hatásának újabb eredményéről tartott. R. G. Canti, mozgóképes elő* adását, mely a rádiumsugaraknak az élő sejtekre gva* korolt hatásait mutatta be, a nagy érdeklődés miatt

Next

/
Thumbnails
Contents