A Királyi Magyar Természettudományi Társulat évkönyve 1929 (Budapest, 1928)

Dr. A. B.: Természettudományi gyűlések és nemzetközi kongresszusok 1928-ban - A VII. nemzetközi fotográfiai kongresszus Londonban

45 meg kellett ismételni. Scott S. G. a Röntgensugarak* nak az asztmára gyakorolt jótékony hatásáról érte* kezett. A kongresszus az angol Xsugarak és rádium* bizottságának javaslatait egyhangúlag elfogadta, melyek elsősorban azt célozzák, hogy a Röntgen*sugaraknak káros hatását, melyet rendesen a túlhosszú expozíció szokott okozni, lehetőleg kiküszöböljék. Második nevezetes határozata a kongresszusnak, hogy elfogadták a Röntgen*sugarak erősségének nem* zetközi egységét, melyet már eredetileg Villard java* sóit és Friedrich módosított. Ez az egység „az a Röntgen*sugárzás mennyiség, amely a másodlagos elektronok teljes kihasználása mellett és a szobafalak hatásának teljes kiküszöbölése után egy cm'1 levegő* ben 0 C° hőmérséklet és 760 mm nyomás mellett egy elektrostatikai egységnyi telítési áramot létesít. Ezt az egységet Röntgen*nek nevezik és rövidítve „r“ betű* vei jelzik“. A III. nemzetközi radiológiai kongresszus 1931*ben Párizsban lesz A. Béclére elnöklete alatt. A VII. nemzetközi fotográfiai kongresszus Londonban. Az Angol Királyi Fotográfiai Társaság rendezte a VII. nemzetközi fotográfiai kongresszust Londonban július 9 és 14*e között. A kongresszus három szakosz* tályra oszlott: az első tudományos és technikai kérdé* seket tárgyalt, a második a festői fényképezéssel foglal* kozott, a harmadik a fényképezés bibliográfiájával és történetével. A kongresszust Sir William Pope nyi* tóttá meg, akit elnökül is megválasztottak. Megnyitó beszédében vázolta a fényképezésnek nagy jelentősé* gét a mai tudományos életben, célozva Sir William Bragg kristályszerkezeti tanulmányaira és az északi fénynek spektroszkópiai úton való kutatására. Kiemelte a mozgófényképezés nagy jelentőségét, jövendő fejlő* dési lehetőségeit, a beszélő és színes filmek kapcsán. Végül rámutatott arra a fontos tényre, hogy a modern fotográfia az ezüstsók érzékenységétől függ és más fényérzékeny anyagoknak a fotográfia szolgálatába való állítása új és nagy lehetőségeket nyithat meg. A gaz* dag kiállítás megtekintése után megindult a s/akoszta*

Next

/
Thumbnails
Contents