Linzbauer, Franciscus Xav.: Codex Sanitario-Medicinalis Hungariae 3/5 (Budae, 1861)
Mantissa I. - II. Oktatás a' marhadögről
XXV 17. §. Lovak tályoga. Lovaknál a’ tályognak épen ollyan folyama van , mint a’ szarvasmarháknál. Rendesen mind a’ két nemnél egyszerre is dühöng, néha pedig csupán a’ lovaknál. Ezeken rendkiviil sebesen megy kesesztül, úgy hogy szinte egy pillanat alatt ledobbanak s' vonaglás közt kimúlnak a’ nélkül, hogy előre betegségről csak legkevesebbet is gyanítani lehetett volna ; nem ritkán azonban 5, 7 sőt 11 napig is eltart, míg a’ halálos végzet elkövetkezik. Legközönségesebb a’ nehéz igás és vizben dolgozó lovaknál, mellyek igen bőven tápláltatnak , úgy nagyon gőzös és meleg istáinkban, továbbá igen hirtelen meghütések után. A’ megbetegiilt állatok egészen csendesen és mintegy elkábultan állanak , a’ szem fejére és a’ foghus sárgás szint vált, a’ nyelv mocskos és gyakran kékes, 'az érverés fölötte rendetlen, igen sokszor épen úgy mint a’ szarvasmarháknál, gümők és daganatok támadnak , mellyekben szinte sárgás viz van, de olly szemlátomást még sem mindenkor jőnek ki. Gyakorta hirtelen tüdőfene által öl e’ betegség, vagy a’ fő ’s kivált az ajkak rémítő- leg felpuífadnak, az orrlyukakból pedig verhenyeges eves nedv csorog. Az orvosi bánásmód épen az , melly a’ szarvarháknál. Mint azoknál, úgy itt is mingyárt eleinte eret kell rágni, 8—12 font vért, sőt többet is kiereszteni, sós klistirt adni, belsőleg pedig salélromot, kámfort és hány- tató borkövet (/, nehezéknyit) használni. Itt is épen olly szükséges a' betegeket az egészségektől tüstént elválasztani, mert lovak közt a’ tályog még sokkal hamarább átcsúszik egyikről másikra ragadály által, mint a’ szarvasmarhák közt. így a’ megmaradt takarmányt is, mellyet beteg ló érintett, vagy csak a' betegistálók padlásin állott is, sóba sem kell egészségesnek adni, hanem inkább elégetni. Későbben az istáinkat, mellyekben beteg lovak voltak, legnagyobb gonddal ki kell szellőztetni. A’dögökre nézve épen úgy kell bánni, mint már 16. §. érintve volt. 18. §. Juhok tályoga. Juhoknál a’ 1 é p j á r v á n y vagy tályog külön vidékeken különfélekép neveztetik. Heves nyári és őszi hónapokban , kövér legelőken igen jól táplált juhoknál, fris viz és sónyalás hiánya miatt szokott kiütni. Általában mégis juhok közt ritkábban kerül elő , mint szarvasmarháknál. Juhnyájak közt a’ járvány kezdete szinte azzal jelenti magát, hogy egy vagy több darab, mintha guta ütötte volna meg, hirtelen ledobban. A’ későbbén megbetegülfek mélyen lesütött fővel, reszketve állanak ’s mint- egy bódultán ide oda botorkálnak, szemeik meredtek, kidülledtek, sárgák, orrmányuk sötétveres, száraz és forró, szájuk szinte száraz és forró; a’ ganaj ritkán es szárazon megy, és apró poros golyókra hull szét. Legnyómosabb szerek itt is az érvágás, 4, 6 v. S lat (%, % meszely) vér kieresztése, sós és szappanklistirek, ’s belsőleg 2 vagy 4 szem kámfor, 2 lat konyhasó , 1 nehezék salétrom, liszttel és vízzel péppé keverve. Ha ezek elmulasztatnak , gyakran már fél nap alatt fene járul hozzá. Mivel pedig a’ már egyszer kiütött betegségnél ritkán lehet valamit sikerrel kezdeni, azért, ha legtöbb darab hajlandószágot mutat a’betegségre , igen sürgető szükség az egész nyájjal elővédőleg bánni. Ez főképen bővebb sónyalatás történik, mellyhez keserű szerek is adatnak; a’ juhok
