Linzbauer, Franciscus Xav.: Codex Sanitario-Medicinalis Hungariae 3/5 (Budae, 1861)
Mantissa I. - II. Oktatás a' marhadögről
XXYI dér, harmat, mézharmat és nagy hőség idején hon tartassanak, mennyiben lehetséges, jó fris legelőre hajtassanak, de ne kergettessenek , fel ne he- vittessenek, ’s mohó ivásra ne eresztessenek. 19. §. Sertések tályoga. Sertéseknél rendesen legsebesebben munkálódik a’ tályog , úgy hogy a’ halál gyakran egy pillanat alatt és egészén váratlanul előáll ’s az állatok elhullanak , mielőtt még betegeknek tartatnának. E’nyavalya, mellyet vad vérnek, vérfenének is neveznek, többnyire tartós száraz forróságban, igen szűk, tisztátalan , gőzös ólakban szokott kiütni. Felbonczoláskor az állatok belrészei fenéseknek mutatkoznak. E’ betegség leginkább torokgyík-alakban mutatkozik (fenés torokgyula dás, yörvéhf). Az állatok nagyon bágyadtak, mintegy bódultak, csak tántorogva mozdulnak, fejők lecsiigg ’s azt gyakran rázzák, lábaikkal tombolnak, egész testök reszket, orrmányuk száraz és forró, szemeik kidülledtek és tüzesek, lélekzetiik nehéz, szuszogó, szájokat feltátják , nyelvüket, mellv igen dagadt, kinyújtják, nyelésük terhes, szájhártyájok barnaveres, röfögésök szembetiinőleg rekedt. Nyakukon a’légcsőn végig egy forró, kemény és feszes daganat támad, melly lefelé a’ mellre is elterjed ’s hamar fenés lesz, mint már a’ nyelvnek ólomszine mutatja. E’ daganat igen hamar, gyakran 12 óra alatt ocsmány szinü lesz, rajta a’ serték csomónként feltorzadnak , az orrmány kékes szint ölt, az állatok egészen feltátott szájjal mindig nehezebben és szorongobban lélekze- nek. Ezen fokon kevés remény is van megmentésökre, ellenben igen is, míg a’ nyavalya kezdetben van. Ekkor fő dolog, hogy a’ béka-ér, a’ nyelv alatt, vagy vérér meg- nyittassék, azután pedig az állatok torkába puskaporos, salétromos vagy borköves viz , tej vagy főtt árpalé ’st. töltessék. A’ daganat alsó részén babérolajjal kent szőrsinór huzatik keresztül ’s szappanos klistirek használtatnak. Az ivóvíz savanyu tejjel, kovászvizzel, eczettel vagy gálitzkő-olajjal savanyussá tétetik. Ha az állatok épen nem nyelhetnek, úgy szájokba eczetet vagy vizet kell szorgalmasan fecskendezni, mellyhez egy kevés gálitzkő-olaj vagy só- savany (egy meszely vízhez fél lat) vétetik. Továbbá savanyít nyaladék készítetik ziliz-, mályvagyökérből vagy árpaléből, ’s két meszély közé fél font méz és 2 lat sósavány kevertetik, azután egy botra kötött pamacs e’ vegyitékbe mártatván , a’ fogak közé dugatik. Ezen gyógyszereket legfő- lebb minden órában kell ismételni, míg csak a’ veszély el nem hárítatott. A’ többi állatoknak, mellyek ugyan még nyilvánosan nem betegek, de már a’ nyavalyára hajlandók, kivált pedig jól tápláltaknak és erőseknek igen basznál a’ mérséklett érvágás és bánytató: melly végre egy marok nedves dara vagy korpa alá egy kávés kanálnyi zászpagyökérpor tétetik eléből«, vagy pedig savóval torkukba öntetik. Vemhes koczáknál e’ mennyiségnek csak tele, malaczoknál pedig negyed rész adatik. Az eledel közé egy kevés salétrom, büdöskő , piskolez vagy piskolezmáj és keserű szerek vegyífet- nek. A’ betegek , a’ még egészségesektől tüstént elválasztandók ’s szorosan elkülönözve tartandók. Távol mezőre hajtással fel kell hagyni. A’ beteg vagy eldöglött állatok vérének vagy egyéb hulladékinak fel- falása, a’sertéseknek fölöttébb ártalmas; ettől tehát gondosan őrizendők. Beteg sertéshúst enni az embereknek is igen veszedelmes. Betegekkel bánás és ápolás közben a’ kéznek vagy arcznak megsértésétől nagyon óvakodni
