Az orvosi tudomány magyar mesterei (Budapest, 1924)
Korányi Frigyes: Markusovszky Lajos
90 után végre javulni kezdett állapota s annyira eljutott, hogy a várost orvosi tanácsa szerint elhagyhatta. Üdülése helyéül Visegrádot választotta, ott egy sziklatalajra épített villa kapujánál várta a fiatal korában leélt nagy idők egyik legkimagaslóbb alakja: Görgey Artúr. A hajdan egy titáni küzdelmet vívott magyar hadsereg fővezérének keze a szikla kopár területét üde kertté alakította át, amelyre mélán tekint le felülről, mint az ős idők regéje, a Salamon tornya, előtte hömpölyög a Duna árja, túl ezen kúsznak a part mentében a vaspálya és távíró vonalai, mint az új alakulású világrend fizikai és szellemi mozgalmainak hatalmas jelzői. Mennyi benyomás egy ponton olyan fogékony szellemnek, mint a hadvezéré és egykori orvosáé! Vájjon nem merült-e fel mindkettőjük előtt Branyiszkó képe, amely az egyiket gyermekkori boldogságára, a másikat győzelmesen vívott harcok dicsőségére emlékeztette1?! Visegrádon töltött néhány hét alatt Markusovszky állapota annyira javult, hogy Scheveningen és onnan Blankenbergbe utazhatott s a tengerparti tartózkodás ezúttal is tanúsította jó hatását, úgyhogy onnan újult erővel és ismét élénk munkakedvvel tért körünkbe vissza, ismét megtette régi szokása szerint naponkinti gyalogútját Szép-utcai lakásából a Hold-utcai hivatalhelyiségbe és vissza, újra megjelent kedvelt Marschall-vacsoráin is és csak a vele közelebbről érintkezők tudták, hogy szokott életfolyásának látszata mögött egy hosszú életben megedzett akaraterőnek küzdelme rejlik a hanyatlásnak indult testi erővel. 1892-ben, midőn megjöttek a ködös, hűvös őszi napok és velük a növekedő bágyadt- ság érzete, többször szorult arra, hogy útját kocsin tegye meg, sőt hivatalából többször el is maradjon, s minél élénkebben sarkalta tevékeny lelke munkálkodni, annyival nyomasztóbban érezte testi erejének növekedő elégtelenségét. Telve volt termékeny eszmékkel, sőt kész tervezetekkel arra, hogy orvosi intézményeink és köz- egészségügyünk terén még mindig számos hézagnak betöltése előbbre vitessék, de a hivatalos napi ügymenet követelményeinek eleget tenni többé hatalmában nem állott s mind gyakrabban kezdett foglalkozni a gondolattal, hogy nyugalmaztatását előkészítse. Mint ahogy cselekvése mindenben átgondolt és rendezett volt, most is áttekintette a közoktatási és egyéb közügyi kérdéseket, amelyeket sarkalatos fontosságúnknak tartott és kitűzte maga elé azokat, amelyeket még befejezni kívánt. A sors azonban lelki ereje elébe még további és súlyosabb megpróbáltatásokat állított. Hanyatlani kezdett látása, s bár ha barátai tőlük telhetőleg leplezték előtte a szomorú valóságot — a fenyegető amaurosist, ő maga sokkal kiműveltebb orvosi betekintéssel bírt, semhogy arteriosclerosisa, makacs és heves főfájásai és látásának előhaladó gyöngülése közt az összefüggést fel ne ismerte volna. S csak természetes, hogy tettképességével együtt hanyatló önbizalmának tükörképe a vele hivatali kapcsolatban levők érintkezésében is nyilvánulni kezdett, neki néha nyomasztó alakban. A feladatok mulasztása és a mások sajnálkozásának nyilvá- nulása nem feküdt természetében és ezzel a cseppel a serleg betelt, bekövetkezett az a nehéz pillanat, midőn ő, a magas célokért egy életen át küzdő férfiú érzette, hogy kezéből le kell tenni a munkát, g
