Az orvosi tudomány magyar mesterei (Budapest, 1924)
Korányi Frigyes: Markusovszky Lajos
86 sebészeti és második szülészeti klinika. Hasonlóképen új néhány tanszék Kolozsváron. Nagyszámú új, a modern tudomány igényeinek megfelelő épület állíttatott fel a két egyetem kapcsolatában* valamint a műegyetemen, amelyek az illető tanártestületek előterjesztései alapján Markusovszky fáradbatlan, lelkes erélye és. meggyőző érvelései által lettek a sokszoros pénzügyi és nem egyszer kormánykörökben nehézségeken át a létesülés győzelmére vezetve. Az ő befolyása szerepelt az intézetek vezetésére hivatott fiatal erők ösztönzésében, képzésük előmozdításában, kiválasztásában és munkásságuk ébrentartásában, híven XIV. Lajos minisztere, a nagy Colbert szavaihoz, amelyeket bizalmas beszélgetésben szeretett idézni: „II faut étre expion des talents et du mérite.“ S úgy, mint a tanítás és tudományművelés terén, úgy szemlélhette törekvéseinek sikerét az ország közegészségügyének terén is, melynek úttörője volt ismeretterjesztő és tettre serkentő iratainak szakadatlan sora, valamint alkotásai által. Az Orvosi Hetilapnak közegészségügyi melléklete, a közegészségügyi tanszék, az 1885-i magyar közegészségügyi kongresszus, az Országos közegészségügyi tanács, a közegészségügyi törvény, a Közegészségügyi egyesület, valamennyi általa alapos tanulmányokkal előkészítve, befolyásával létrehozva, munkatársakkal ellátva, szilárd alapra fektetve álltak szemei előtt, s lelkét nyugodt önelégültséggel tölthették volna be, ha a teljesített feladatokban való édelgés természetében feküdt volna. És növelhette volna önelégültségét még az: hogy alkotásaiban semmi sem volt a véletlen, vagy ötlet szüleménye, hanem minden előre átgondolt, megtervezett, érlelt és keresztülvitt cselekvés, minden korszerű és életképes gyakorlatiassággal felruházva. Viszont gyakorlati észjárásának bizonyságául szolgálhatott, hogy egyetlen kezdeményezése sem volt, amely zátonyra jutott volna. De azon emberek közé, kik az elért sikerekben öntetszelegve édelegnek, Markusovszky nem tartozott. Az ő lelkületében is lüktetett az, amit Goethe a már egy birodalom birtokában levő Faust szájába ad, midőn az öreg Philemon kis leikéről a kápolna csengője fülébe cseng: „Verdammtes Läuten!... „Vor Augen ist mein Land unendlich... „Im Rücken neckt mich der Verdruss, „Mein Hochbesitz er ist nicht rein. , Der Lindenbaum, das morsche Kirchlein ist nicht mein.“ — — Csakhogy Markusovszky lelkét nem a lombos hársfa és a roskatag kápolna bírási vágya izgatta, hanem a magyar kultúra fejlesztésének vágya, szeme előtt a tudomány hatalma állott; amely a kis Hellast a világuralom útjára sarkalta, mely az újkori Angol-, Francia- és Németországot képessé teszi a világ-kultúra erőteljes vezetőjévé és ezáltal gazdaggá, fénylővé, uralkodóvá lenni; fájt neki a nálunk még mindig elterjedt vélekedés, hogy a tudományt a szobatudós képviseli s ez a luxus legalább is nélkülözhető. Mire már Trefort törekedett: a tudományos központokat szaporítani, új egyetemeket állítani: — ezt előmozdítani és megérni, égett vágya. Hazafiúi önérzetét sértette, hogy az ezer éves, már akkor tizenöt- millió lakosra számított Magyarországnak két egyeteme van, mint
