Az orvosi tudomány magyar mesterei (Budapest, 1924)
Korányi Frigyes: Markusovszky Lajos
87 Romániának s ezek is még’ mindig hiányosan ellátva a tudomány- fejlesztés eszközeivel és attribútumaival; az orvosi tanítás csomópontjait képező klinikai tanítás számára a megkívánt anyagot egy országos kórház felállítása által megszerezni, ezek és más ilyen eszmék sarkalták lelkét és nem hagyták nyugalomra jutni, ez a mindig előre sarkaló lelki irány volt, mint annyi más lelki rokonánál az élet elkomorító, sokszor keserű, másik szakaszának forrása. A magas életkornak mindenkinél megvannak méla érzésekkel terhelő, elkerülhetlen momentumai s ezek legfáj dalmasabbika annak a körnek egyre táguló rései, amelyet körülöttünk az ifjúság meleg érzései, közös élmények, közös törekvések, tartós kölcsönös lelki rokonszenv fontak. Akik azon korszakban orvosi haladásunk zászlóvivői voltak, azok képezték Markusovszky körét és ezek közül egymásután tűntek el Balassa, Semmelweis, Hirschler Ignác, Bókay, Lumniczer, Lenhossék, Jendrássik, Wagner, mindegyik egy-egy barátja, nagy részük kor- és elvtársa! Azután legodaadóbb és legtevékenyebb munkatársa: Balogh Kálmán, szintúgy azok, kiknek korlátlan bizalma az egyetemi ügyek vezetését a közoktatási kormányzatban reá ruházta: báró Eötvös József és végül Trefort Ágoston, kinek világnézlete, kulturális hajlamai, zsenialitása és egy együttes benső érintkezésben leélt hosszú élet megannyi szoros kapcsot képeztek kettőjük között, — mind elhunytak! Kör nélkül ugyan Markusovszky nem maradt ezután sem, az a meleg szeretet, amely a talentumos fiatalság iránt lelkét eltöltötte, ennek részéről viszönyos ragaszkodást hozott iránta létre s a tudományos tevékenység mezején, valamint a Marschall-vacsorákon és az általa évenkint megtartott Balassa-emlékestélyen együtt szokott lenni a megifjodott kör is, amely neki mindent nyújtott, amit nyújthatott — egyet azonban nem nyújthatott! A fiatalságban érzéseink, nézeteink és gondolataink a jelen talajából nőnek ki. Minden életműveleteink a jövő felé irányulnak, amellyel egyéniségünk jövője szervesen van összeforrva; a koros ember érzései és gondolatainak gyökerei a múltnak talajába nyúlnak és részben ebből táplálkoznak; amidőn a jövőnek mnukálkodik, érzi, hogy annak a munkának a gyümölcsei nem az ő számára érlelődnek. Ennek a különbségnek megvan a maga lélekemelő oldala, sőt meglehet a haszna, de az a két lény, mely ezt a két léteit képviseli, mélyében bizonyos diszparitást rejt, amely, ha akaratlanul is, talán csak sejtelemszerűen, de mégis beemelkedik gondolatvilágunk lát- körébe s ennek hatása nyilvánult Markusovszkynál is abban, hogy csendesebb, szavaiban válogatóbb és időnkint elvonultabb kezdett lenni. S hogy ezen új összecsatlakozásban kis és nagy iránykülönb ségek is merülnek fel, az természetes, valamint az is, hogy az élté vagy ellentétes nézetekkel szemben a személyes érzések kapcsa n mindig bizonyul elég erősnek, hogy megakadályozza a szemé szétválást is. Ezen tapasztalatoktól Markusovszky sem leh megkímélve s ez leginkább azért nehezedett lelkére, mert agyve még el volt telve tervezésekkel alkotásainak továbbfejlesztésér újak kezdeményezésére, amelyekhez odaadó munkatársakra v szüksége.
