Az orvosi tudomány magyar mesterei (Budapest, 1924)
Jendrássik Jenő: Balassa János
62 datlan láncolatban követték egymást a megtiszteltetések. A pesti orvosi kar több éven át prodékánjának választá meg; a Budapesti Orvosegylet már 1843-ban, a Természettudományi Társulat 1847-ben rendes tagjául, a Magyar Tudományos Akadémia pedig elismerése legnagyobb fokát fejezte ki irodalmi érdemei iránt, midőn őt 1858-ban tiszteleti tagjai sorába fölvette. Továbbá még megválasztatott: 1863-ban a barsmegyei gyógyászati egylet tagjául, 1864-ben a magyar orvosok és természet vizsgálók XI. nagygyűlésének alalnökéül, és ugyanazon évben a Pozsonyi Természettudományi Társulat tiszteleti tagjául; szintúgy külföldi egyletek részéről 1845-ben a bécsi orvosegylet, 1854-ben a bukaresti orvosegylet levelező tagjául, 1859-ben a párisi német orvosegylet, 1863-ban a csehországi orvosegylet tiszteleti tagjául. Ha nemes törekvés és a közjóra irányzott üdvös munkásság után aratott elismerés a szerény, minden hiú dicsvágytól ment férfiúra is kellemes hatást gyakorol, úgy ez csak abból értelmezhető, hogy ő abban jelét találja, miszerint sikerült életét mások javára értékesíteni; de midőn ez öntudat önerejének érzetét élénkíti és őt munkás törekvésében további kitartásra biztatja, mégsem fogja őt semmiképen igénytelen jelleméből kivetkőztetni. Így volt ez Balassánál is. A kortárs, ki szerencsés volt vele ifjúkorában érintkezhetni és benne a szerény, jószívű, meleg kebelű, nyájas és emberszerető ifjút szeretni tanulta, megtalálta e tulajdonságokat mind a hírneves, tekintélyes férfiúban is, kiben a jóakarathoz azonban még a jótett képesség csatlakozván, a jóakaróból jótevő vált. Jószívűsége nem tagadta meg magát soha, mert még ha valaki által megsértve is, rosszakarója nem tudott lenni. Amint legbensőbb fiúi szeretettel ragaszkodott volt szülőihez, úgy lett ő később áldozatkész szeretetében testvéri körének rendületlen támasza. Aki e férfiút rokonai, vagy meghitt barátai körében nemes kedélyének fesztelen melegével szemlélhette, az érteni fogja a boldogságot is, melyet ő még éltének néhány utolsó éveiben szíve hajlama után választott nejének szeretetében és apai örömében talált, mellyel egyetlen kis leánykája lelkének első ébredezése atyai szívét eltölté. Sokféle az alak, melyben az egyesnek életszerencséje fel és alá lengedez; magasra feltornyosuló vagy törpén össze vonuló, mélyen behasadozó vagy sekélyen maradó hullámokat vet, melyek majd egyenként az élet hosszabb szakaszára kinyúlnak, majd pedig apróra összevontan abból rövid szakaszokat kiszeldegelnek; majd egyenként az élet hosszabb szakaszára kinyúlnak, majd pedig tétes viszonyban egymást átszelve, nehezen szétfejthető alakzatban összefolynak. S miként a természetbúvár a testvilág bonyodalmas folyamatait megfelelőleg fel és alá szálló vonalak alakjában szokta az áttekintésre alkalmasan följegyezni, úgy fogna az emberi életsors történésze is tanulságos rajzot nyújtani, ha képes volna ily hullámvonalak alakjában az egyesek életszerencséjének lepergését híven és az összehasonlításra alkalmasan előtüntetni. Ámde erre ő képtelen, mert a szerencse, boldogság érzetének mérlegét kiki saját öntudatában csak önmagára nézve kezelheti és néni bírja benne mások érzetének mértékét is. Amit azért a külső életviszonyok után másnak boldogsága menetére föltevényesen saját keblünk sejtelmei szerint következtetünk, mindig kisebb-nagyobb fokban
