Az orvosi tudomány magyar mesterei (Budapest, 1924)
Jendrássik Jenő: Balassa János
58 szakolni a nemzetre és még a civilizáció és tudomány hatalmas fegyverével is kivetkőztetni öröklött jelleméből, nemhogy az előhaladó emberi művelődés munkarészes bajnokká avassa fel, ha- \ nem hogy meghódítsa eszközül a hatalomnak, és e célra tanintézeteiből is, amennyire csak lehetett, édes anyanyelvét kitiltva, elfojtani törekedett azon forrást, melyből a nemzet irodalma is közvetve és közvetlenül éltető nedvét kapja; midőn egyetemünkön is csak még azon előadásokon lehetett magyar szót hallani, melyekre az alsóbb fokozatú szakműveltségre utalt sebésztanulók is eljártak, a magyar orvosi irodalomban pedig néma csend uralkodott, ekkor, 1853-ban adta ki Balassa „A hassérvekről“ szóló munkáját, felajánlva azt egykori tanárának, Wattmann J. Mal- campo-Beaulieu bárónak. Míg e munka, mely később német nyelvre is lett fordítva, igen becses művel gazdagító, a szakirodalmat, mert úgy a baj gyakorisága, valamint életveszélyességénél fogva nagy fontosságú tárgyát szabatosan és érthetően adja elő, sok részben homályos fogalmakat tisztáz, a jelzésben és eljárásban pedig helyesebb irányt jelöl ki: addig növeli e munka jelentőségét még azon körülmény, hogy az az orvosi irodalom terén első olajág volt még a pusztító vízözön leáradata előtt, melyet nem is félelmes galamb szakított le, hanem férfijellem nyújtott, mert ha bűn volt akkor valamely egyetemi tanár részéről tanszakját magyar nyelven művelni, úgy.Balassa részéről volt különösen ily tettnél bátorságra szükség, ki nemcsak közvetlenül a forradalom után Kossuthhoz intézett levele folytán, melyben két osztrák tisztet honvédekül ajánlott, három hónapi fogságra volt ítélve és két hónapon át fogva is tartva, de ki még később újra incselkedő bevádolás folytán, igazolása végett kérdőre vonatott, mert esetleg egyszer előadása közben, midőn egyik német tanítványa magyar ajkú betegét nem tudá kikérdezni, mondani merészeié, hogy soknyelvű hazánkban az orvosnak többféle nyelvet kell tudnia. Azonban még elég sokáig kedvezőtlenek maradtak orvosi irodalmunk viszonyai. Idősb munkásainak erejét lankasztá a kor és kifáradás az élet nehéz küzdelmei közben; a serdülő nemzedék nem érezhetett magában hivatást oly téren próbálni meg erejét, melyen kívül nevelkedett és nyerte készültségét; azon szakférfiak pedig, kik koruk képzettsége magaslatán álltak, maguk is részben más irányban visszatartóztatva az adott viszonyok közt, annál kevésbbé voltak képesek zilált helyzetükben a munkát ott ismét fölvenni, hol az még alig haladván át első kezdeti szakaszán, annyiféle egyéb vállalatok meghiúsulta közben megszakadt, mentül nehezebb szaktudományunk jelen fejlődési szakaszában befejezett, nagyobb egészet képező művet alkotni, mely több legyen, mint idegen munkákból szedett gyűjtemény, és mentül inkább e téren is a munka sok közt oszlik fel, és nagy kérdések megoldása egyszerre számos munkát foglalkoztatva, úgy az egyesnek, mint a tudománynak fekszik érdekében, haladék nélkül közölni a szaktársakkal az egyes munka eredményét. Éppen azért bírnak körünkben a tudomány, de jelesen a természettudományok fejlődésére nagyobb befolyással még mint a társulatok, az irodalom azon közegei, melyek mint a folyóiratok, társulatok időszaki közleményei,. egyesek fáradozásának bárha sokszor csak múlékony értékű
