Az orvosi tudomány magyar mesterei (Budapest, 1924)

Jendrássik Jenő: Balassa János

57

rése, hanem a tétlen közönyösség' legyőzésére még erősebb rugó szükséges, kell, hogy az ügy előbb nyilvánvalóan veszélybe jött vagy éppen már beható kárt vallott légyen, hogy elhanyagoltsága botrányossá vált vagy az esett áldozatok közfelindulást keltettek légyen. Minden panasza, minden kérvényezése dacára, melyet Balassa az ötvenes években az akkori kormányhoz intézett, hogy koródája tágíttassék és életveszélyeztető állapota javíttassák, mindaddig célt mégsem ért, mígnem az 1858. és 59-i években kétízben is a kórodán kiütött seborbánc több betegnek halálát nem okozta és a kórodát egy időre bezárni kellett. Ekkor lett az csak a mostani jobb helyiségekbe áttéve, néhány ággyal szaporítva és külön műtőteremmel is ellátva.

Meg nem elégelve tovább, hogy tanítványait szakjával csak megismertesse, Balassa azon is törekedett, hogy kikben hivatást és igyekezetét lát, azokat szakjában teljesen felavassa. De tanári pályája első szakaszában csakis inkább tanársegédei voltak azon szerencsés helyzetben, hogy elégséges ideig vezetésében részesülhettek, miért is abban fáradozott, miszerint koródáját hasonló műtőképző intézettel lássa el, minő a bécsi és prágai egyetemen már fennállott. És övé az érdem, hogy ki bírta eszközölni előbb — 1865-ben — két ösztöndíjas műtői állomás rendszeresítését, néhány évvel később engedélyt még két növendéknek fölvételére ösztöndíj nélkül, végre a jelen kormány alatt még két ösztöndíjas állomás létesítését.

Tíz tanársegéd és huszonhét műtőorvos került így ki vezetése alól, és valamint az elismerés, melyet ezek szakjukban kiérdemeltek, volt tanáruknak jelessége mellett is bizonyít, szintúgy azon hódolatos baráti ragaszkodás, mellyel iránta viseltettek életében és a kegyeletes visszaemlékezés holta után, legjobban tünteti fel azon nemes viszonyt, mely tanító és tanuló közt fűződött, ő lévén az igyekező képességnek mindig készséges támasza és meleg szószólója, és tanítványai későbbi jólétének nem egy esetben megalapítója.

De a tér, melyen Balassa gazdag szaktudományát terjesztette, nem szorítkozott egyedül tanszékére, hanem az irodalomra is kiterjedt.

Kórodai működésének első termékeit azonban nem maga ültette át az irodalomba, hanem első tanársegéde, Kovács Seb. Endre mutatta be Balassa kórodai előadásai szerint „Gyakorlati sebészet“ címe alatt 1844-ben kiadott első füzetében, melyben a lob, a genyedés, tályogképződés, a fene, a térdízbántalom, a lábtőcsont- szú, külfejütérdag és húgykőkórnak a kórodán előfordult eseteit tekintettel a kórjellem-, lefolyás és gyógykezelésre előadva, képét nyújtja azon munkásságnak, mellyel a tanár fontos hivatásában már első időben is eljárt.

Ha eltekintünk ezen nem közvetlenül általa szerkesztett műtől és a már fentebb jellemzett, tudori felavattatása alkalmából írt első dolgozatától, úgy azon feltűnő jelenséggel állunk szemközt, hogy Balassa éppen akkor lép ki hazai orvosi irodalmunk terére, midőn az 1848. és 49-i fényes reményekkel és erőfeszült lelkesült- séggel megindult, de véresen befejezett küzdelmek után gyász és végső reménytelenség zsibbasztott el a nemzetben minden munkaképességet. Midőn a győztes idegen jelleget törekedett erő-