Az orvosi tudomány magyar mesterei (Budapest, 1924)

Jendrássik Jenő: Balassa János

BALASSA JÁNOS.

Irta : Jendrássik Jenő.*

Balassa János emlékére szólalok föl ez ünnepélyes alkalommal az akadémiának megbízásából.

Mélyen érzem erőm gyengeségét, midőn azon férfiú életének jellemrajzát kellene adnom, ki, hogy nagy költőnk szavaival éljek, „szakjában messze földig páratlan, fáradhatlan, csaknem utolsó percéig a szenvedő emberiség jóltevője volt“; ki huszonöt éves munkássága alatt hazájában úgy részese és hathatós lendítője volt minden üdvös haladásnak, mely az orvosi téren felmutatható, valamint buzgó terjesztője és fejlesztője szaktudományának, melynek elsőrendű képviselői is készséggel elismerték jeles érdemeit; kire egyaránt büszkeséggel és szeretettel tekintett föl nemzete; kinek hírneve kiemelkedett a külföld láthatárán is; kinek másfél évvel ezelőtt váratlanul bekövetkezett vesztesége fölött azért nemcsak családja és kik hozzá szorosabb baráti viszonyban állottak, fájdalmasan feljajdultak, és meghatva bánkódtak nemcsak munka- és pályatársai annyiféle tudmányos és közügyekkel foglalkozó körökben, nemcsak a tanítványok nagy serege a jelenből és a múltból, de akinek vesztesége fölött országos volt a részvét és a gyász, mert nem volt társadalmi réteg messze terjedő határig, a kunyhótól fel a királyi lakig, melyben a megmentő iránt kegyelettel viselt hálás emlékezet a bú könnyeit ne fakasztotta volna, és összegyülekezett ravatalánál egy fővárosi népesség áttekinthetlen sokasága, képviselve benne minden rendű osztály, végbúcsúját veendő tőle, ki iránt annyi tisztelettel, hálával és szeretettel viseltetett, s letették hantjaira a felséges fejedelemasszonytól megindult szívvel küldött koszorú mellé a nagyrabecsülés és elismerés babér-zálogát a bécsi egyetem küldöttei, emlékének áldozva az ottani szaktanártársak és tanulók nevében, kik felejthetlen tanárukat ott is meggyászolták.

Egy élet volt befejezve, melyből áldásos hatás áramlott szét annyi irány felé. Be volt fejezve idő előtt, mert munkássága tetőpontján, váratlanul, midőn éppen reá számítva tápláltuk reményünket orvosi közügyeink fejlődésének jobb iránya iránt a közelebbi jövőben.

Megdöbbenve állottunk a hézag előtt, melyet ez élet oly rögtön maga után visszahagyott. S miként a hézag, mely visszamarad, midőn nagy mesteri mű hirtelen rombadől, bár kezdetben meghatja mindenki érzékeit, ki azt szemlélni megszokta, később mégis mind kevésbbé tűnik fel, amint a benyomás elhalaványul, mit a

A M. T. Akadémián 1870 május 28-án mondott emlékbeszéd.