Az orvosi tudomány magyar mesterei (Budapest, 1924)
Bevezetés
43 el, az egész ünnepség alatt szégyeltem magam és pirultam, elgondolva azt, hogy annak az embernek, akit Cambridge-ben tiszteleti doktorrá avatnak, annak otthon, Budapesten — még saját intézete sincs“. Mikor azután a nemzetközi közegészségi kongresszust 1894-ben ide várták, akkor még egy kísérletet tett; maga mellé vette a kongresszus főtitkárát, fölmentek Eötvös Lóránt akkori közoktatásügyi miniszterhez és előadták neki azt a lehetetlen helyzetet, hogy éppen egy közegészségi kongresszus ne találjon itt közegészségi intézetet, holott a tanszéknek általánosan elismert működése szerint azt mindenesetre keresni fogják; a miniszter teljesen méltányolta az előadottakat és megígérte Fodornak, hogy az ő utasításai szerint sürgősen elkészítteti egy új, modem közegészségi intézet terveit, arra nézve azonban, hogy azok szerint mikor fogják az intézetet tényleg fölépíteni, kötelező ígéretet nem tehetett. Fodor kedvetlenül jött vissza és otthon rövid meggondolás után lemondott még a tervek készítéséről is, mert a kérdés ilyen megoldását nem tartotta komoly dolognak. Az éveken keresztül tapasztalt rendszeres mellőzésnek kiélesedett személyes élét azonban akkor érezte igazán, mikor a kilencvenes évek elején a tisztiorvosokat vizsgáló első bizottságba nem őt — mint arra legilletékesebbet és legméltóbbat — nevezték ki vizsgálónak. Mindezek az utolsó években az elkedvetlenedésnek egy alig észrevehető vékony porrétegével vonták be munkakedvét és különösen a jövőbe vetett1 bizalmát. Könyveinek, értekezéseinek és közleményeinek száma több mint másfélszáz; a szünidei orvosi kurzus az ő eszméje volt; az 1885Ű kiállítás községi kórházának és a millenáris kiállítás „Gondviselés“ kórházának eszméje, terve és kivitele is az ő érdeme. De ami értékét teljessé tette, az az a körülmény, hogy elméleti professzor létére élénken kifejlett érzékkel bírt az orvosi rendnek minden gyakorlati és etikai kérdése, különösen a testületi szellem iránt; ennek volt természetes következménye, hogy az orvosi kamarák kérdése körül támadt nagy zajlásban szívesen vett részt és meggyőződése szerint, a kamara-ellenesek táborában küzdött a szövetség mellett. Gyászos csapás érte őt csapás után a családjában, ami még inkább beárnyékolta egyébként derűs kedélyét, és innen
