Az orvosi tudomány magyar mesterei (Budapest, 1924)
Bevezetés
12 san is a kar vezetőjének ismerték el, csakhogy egyelőre nem volt kit vezetnie. Dacára annak, hogy még ellenfelei is feltétlen tisztelettel voltak iránta és elismerték nagy tudását és sebészi képzettségét, a karban mégis nehezen tudott reformeszméinek érvényt szerezni. Ismét beigazolódott a régi igazság, hogy nem sokat jelent az intézmények átalakulása, ha nem tudja átalakítani az embert is. A tanárok egy része még mindig a kültagok táborához vonzódott; egy másik töredéke teljesen közömbösen viselkedett, mert az ő korukban ilyen nagy ugrás nehezükre esett. De csak nehezen bírt emelkedni a kar színvonala, már annak összetétele miatt is; egyikre-másikra ráillett Buckle-nek az a mondása, hogy: „olyan emberek, akik tudásukkal teljesen meg vannak elégedve, azok nem iparkodnak azt gyarapítani“. Hol pályázat, hol ismét meghívás útján töltötték be a tanszékeket; nem egy tanár szakembere sem volt annak a szakmának, amit előadott; különben is napirenden volt, hogy több heterogen tárgyat ugyanazon tanár adta elő és hogy egyik tanszékről a másikra ment át és így ma ezt, holnap amazt a tárgyat adta elő; a minősítés persze nem volt megállapítva, nem egy tanárt a Bécsnek tett — nem éppen hazafias — politikai szolgálatainak elismeréséül neveztek ki. A főbaj pedig az volt, hogy a fakultásnak nem volt meg a kellő faiskolája, mert a tanszabadság behozta ugyan a magándocensi intézményt, de ez az ötvenes évek elején csak nehezen tudott megindulni ós csak a hatvanas évek elején indult meg ez irányban élénkebb mozgalom. Nem csoda, hogy ilyen körülmények között a modem búvárlati irány csak az ötvenes évek vége felé mutatkozik. Az első, aki a modern kísérleti irányt itt meghonosította, a bécsi születésű Wertheim Tivadar volt, akit 1853-ban neveztek ki a vegytan tanárává; a másik a prágai születésű Czermak János volt, aki 1859-ben lett az élettan tanára, a zseniális Schordann Zsigmond halála után. Az ő kezdeményezésének köszönhető, hogy az élettani tanszéket 1858-ban az Országúti Kunewalder-házban helyezték el; ez volt az orvosi karnak első modernebb intézete, melyben csakhamar élénk tudományos élet indult meg, sőt mondhatjuk, hogy ez az egész karon a tudomány modernebb művelését is élesztette. Ugyanilyen szellemben dolgozott — de inkább visszavonultan és csendesen — harmadik idegen ajkú társuk,
