Zemplén Géza: Az enzimek és gyakorlati alkalmazásuk (Budapest, 1915)
I. Hidrolizáló enzimek (hidrolázok) - Szénhydrátokat bontó enzimek (Carbohydrázok)
66 ZEMPLÉN GÉZA gerből a meleg folyadékhoz, a míg látjuk, hogy az oldat a csapadék leülepedése után már nem kékszínü. Tudván azt, hogy milyen czukorral van dolgunk, az alább felsorolt adatok alapján kiszámítjuk, hogy oldatunkat mennyire kell hígítani, hogy körülbelül 1 % czukrot tartalmazzon. Ezután áttérünk a tulajdonképpeni vizsgálatra. Ismét 25—25 cm3-t mérünk le a kétféle F e h 1 i n g-féle oldatból és az előbb talált czukor- mennyiségnek megfelelő oldatmennyiséget öntjük bele, majd glükóznál, invertczukornál és galaktóznál 2 perczig, maltóznál 4 perczig, tejczukornál pedig 6 perczig tartjuk forrásban a folyadékot, azután pedig kettős szűrőre öntjük. A szüredéket megsavanyítjuk eczetsavval és néhány csepp ferrocyankáliumoldattal elegyítjük. Ha az oldatban még sok réz van, bőséges barna csapadék válik le, a réz csekély mennyiségének jelenlétében halvány rózsaszíntől sötét vörösig terjedő színeződést kapunk. A szerint, hogy a vizsgálat eredménye milyen volt, a második próbánál több, vagy kevesebb czukoroldatot fogunk alkalmazni, és annyi kísérletet végzünk, a míg két egymásután vett czukoroldat térfogatának különbsége Oi cm3 továbbá az egyik próba szüredéke réztől mentes, a másik pedig réztartalmú lesz. Tegyük fel, hogy a következő próbasorozatunk volt, 50 cm3 Fehl ing-féle oldatot használva valamennyi kísérletnél. 1. 20 cm3 czukoroldat, a szüredék kékeszöld; 2. 21 cm3 czukoroldat, a szüredék zöldessárga; 3. 22 cm3 czukoroldat, a szüredék sárga; ferrocyankáliummal barna csapadék; 4. 225 cm3 czukoroldat, a szüredék sárga; ferrocyankáliummal vörösbarna színeződés; 5. 227 cm3 czukoroldat, a szüredék sárga; ferrocyankáliummal rózsaszínű színeződés 6. 228 cm3 czukoroldat, a szüredék sárga; ferrocyankáliummal nincs reakczió. Az eredmény tehát 227 és 228 cm3-nyi czukoroldat között van. Tehát a czukoroldatnak 2275 cm3-e választ le 50 cm3 Fehl ing-féle oldatból minden rezet cuprooxid alakban. A czukormeghatározás alapjául szolgáljanak azok az eredmények, melyeket Soxhlet nagy gonddal végzett kísérletei alapján talált. Glükóz. 05 g. czukrot tartalmazó l°/o-os oldat =105'2 cm3 F e h 1 i n g-féle oldat. Ha a F e h 1 i n g-féle oldat térfogatának négyszeres mennyiségű vízzel van felhígítva, akkor 1011 cm3 Fehl ing-féle oldat fogy el. Ha a F e h 1 i n g-féle oldatot fölöslegben alkalmazzuk, redukczió- mértéke nagyobb mint 105 2 cm3.