Zemplén Géza: Az enzimek és gyakorlati alkalmazásuk (Budapest, 1915)

I. Hidrolizáló enzimek (hidrolázok) - Szénhydrátokat bontó enzimek (Carbohydrázok)

benzaldehyddel leválasztjuk, ketonaldehydekké, az úgynevezett oszonokká alakulnak, például: CHo(OH). [CH(OH)]b . CO . CHO (glükoszon). Az oszonok előállítása a nehezen oldható oszazonokból sósavval rendkívül kényes művelet, mely csak nagy gyakorlat után sikerül úgy, hogy a termelés kielégítő legyen. Ha~az oszont meg is kaptuk, bennük zinkkel és eczetsavval való redukcziókor az aldehydcsoport redukálódik alkoholcsoporttá. A glükoszon példája esetében tehát nem glükózt kapunk vissza, hanem fruktózt. Az enzimek tekintetében szerencsésebbek a viszonyok a disaccha- ridoknál. Ezeknek oszazonjai forró vízben benzaldehyddal bonthatók el a maltoszonnál leirt eljárás szerint és létesítik a megfelelő oszonokat. Az oszonokból ugyan itt sem kaphatjuk meg ugyanazt a czukrot, melyből az oszazont állítottuk elő, de az oszonnak az a tulajdonsága, hogy enzimekkel szemben éppen úgy viselkedik, mint a disaccharid. A disaccharidoknál tehát az oszazonok leválasztása és tüzetes vizsgálata nagyobb látókört nyújthat, mint a monosaccharidoknál. Legújabban Neu- berg azt is megmutatta, hogy a disaccharid oszazonokból nem szükséges az oszonokat előállítani, hogy viselkedésüket az enzimekkel szemben, figyelemmel kisérjük, mert erre a czélra az oszazonokat magukat is fel­használhatjuk. Sok esetben a helyettesített phenylhydrazinokkal létesített oszazonok is jó szolgálatokat tesznek a czukrok leválasztásánál. A czukroknak titrimétriás meghatározása Fehling-féle oldattal. A meghatározás kiviteléhez kétféle oldat szükséges, melyek közül az egyiket mindig frissen készítjük. I. oldat. Tiszta cuprisulfátot egyszer híg salétromsavból, azután háromszor vízből átkristályosítjuk, a kivált kristályokat leszűrjük, itatós­papiros között megszárítjuk és 12 óráig levegőn hagyjuk állani. A sóból 34 639 g.-ot vízzel 500 cm3-re oldunk. Az oldat sokáig eltartható. II. oldat. Háromszor átkristályosított Seignette-sóból (borkősavas- kálium nátriumból) 173 g.-ot 400 cm3 vízben oldunk és hozzá 100 cm3 olyan nátriumhydroxidoldatot elegyítünk, mely literenként 516 g. nátrium- hydroxidot tartalmaz. Az oldat mindig frissen készítendő. Mielőtt a tulajdonképpeni meghatározáshoz fognánk, előzetes pró­bában a kérdéses oldatunk czukortartalmát közelítőleg kell megállapítanunk, mert a módszer csak akkor szolgáltat jó eredményt, ha a czukoroldatunk körülbelül l°/o-os. E végett az 1. és a II. oldatból 25—25 cm2-t össze­öntünk, porczelláncsészében forrásig melegítjük és a vizsgálandó ol­datból, apró részletekben annyit csepegtetünk cm3-re beosztott hen­5 A CZUK KOKNAK TITRIMÉTR1ÁS MEGHATÁROZÁSA. 65 Zemplén Géza: Az enzimek és gyakorlati alkalmazásuk.

Next

/
Thumbnails
Contents