Wertner Mór dr.: Orvos-régészeti tanulmányok (Budapest, 1883)

I. A régi közegészségügyről

-©£>! fi KI*

Sokáig a népnek megelégednie kellett a Tiber s netaláni források vizével, de miután a város területileg s lakosai száma szerint nagyobbodott, a várostól távol fekvő dombokon érezni kezdték a viz hiányát s most kezdték a vizet csövek, csatornák s téglaboltozatok egy rendszere által az „aquae- ductus“-ok alakjában a városba vezetni. Ez legelőször Kr. e. 312-ben történt, midőn Appius Claudius censor (ki az utak építésénél is nagy érdemeket szerzett magának) az „aqua Appia“-t állította fel. De minthogy nem csak ivásra sok viz kellett, hanem még a fürdőkre, a kallók és hasonló iparosok műhelyeire, az amphi-színházakban néha adott tengeri harczokra (naumachiae) stb. a vízvezetékek igen gyarapitattak s végre a viz oly dúsan vezettetett a városba, hogy mindenkinek házában vagy annak közeiében bőven állt rendelkezésére ; látszott, mintha a város vízvezetékek és csatornák által úgy lett volna átmetszve, mint folyók által s majdnem minden háznak a víznek tet- szésszerinti vezetésére való csőrendszere volt. A vízvezetékek nagyszerűsége Pliniust következő szavakra serkenté : Ha valaki figyelemmel kisérné azon vízmennyiséget, mely közhasználatra, a fürdőkben, víztartókban, házakban, városi nyaralókban van stb., ha továbbá az e célra felállított iveket, átfúrt hegyeket és simított völgyeket megszemlélné, be kellene vallania, hogy egész földön nem létezett valami csodálkozásra méltóbb. De nem csak Rómában, hanem a nagyobb városok és gyarmatokban is a vizvezetés ép oly nagyszerű volt.

A piacügy szintén rendezve volt, a mennyiben az eladásra szánt élelmi szereknek egészségügyi ellenőrizése az aedilek által eszközöltetett s a számos „forum“ nevezetű helyek közül egyesek voltak, melyek mint vásárcsarnokok használva lettek, ügy volt több „fórum venale“ pl. hal-, disznó-, kenyér-, ökörpiac s az úgynevezett „velabra“, hol olajt, eleséget stb. árultak. A „fórum suburbanum “-ra szinte az élelmezésre szükséges cikkek a falusi nép által hozattak be.

A városnak más nagy és szabad tereivel ellentétben a „fora“ kövezve voltak; a nagy és szabad tereket „campus“-nak nevezték. Ezek oly terek voltak, melyeken nem álltak épületek s melyek részint népgyülésekre, részint azon különféle teendők megtartására használtattak, melyek nagyobi) néptömeg tódulását magával hozták. Főleg hires férfiakat azoknak halála után szokták pl. a „campus Martius“-on ünnepélyesen elégetni (Sullát, Hir- tiust, Pansát), később a császárokat is, ha egyáltalában jó emléket hagytak maguk után a népnél, mert Vitellius, Commodusnál történt, hogy meghurcolt tetemeit a Tiberbe dobták. Augustus császár ideje előtt a campus Esqui- linus-t szegények s rabszolgák temetésére, valamint kivégzési helynek használták (Maecenas kerteket csinált rajta; az uj Rómában ott szőlőkertek voltak).

Mig a görögök többnyire elégették a hullákat, a rómaiaknál ezt általában nem találjuk.

A köztársaság végéig többnyire eltemették a halottakat, innentől kezdve Kr. u. 4-ik századig elégették; csak 40 napon aluli gyermekek temettettek el a „suggrundarium“ nevű helyen, valamiut a villámtól agyoncsa- pottakat sem égették el. A városban törvényileg tiltva volt emberi hullát eltemetni; kivételt csak a Vesta-szüzek s olyanok képeztek, kiknek ez előjog érdemeik miatt adatott (igy Valerius Publicola y 503, P. Posthumius Tubertus 500 körül, Luc. Fabricius f 275 körül, C. Poblicius aedil, a Claudia család, Servius Sulpitius). A császári idő annyiban változtatott e határozatokon, a mennyiben a császárok is el lettek temetve a városban; a többiek többnyire a városon kívüli sírjaikban temettettek el. Ily »viae“ és sir-