Wertner Mór dr.: Orvos-régészeti tanulmányok (Budapest, 1883)
IV. A szaporodási viszonyok a régieknél
—®£X 7 3 <5©zasság figyelembe veendők, továbbá függ igen sok attól, hogy a házasság felbontásáról s a házasságon kivüli egybekelésekről egyesek úgy, mint az összeseknél miképen lett gondoskodva. Keveset használ a házasságon kivüli frigy a szaporodásnak, ha az atya nem tudatik és az anya a szégyenben, lelkiismeretfurdalásban, nemének gyámoltalanságában, szegénységben, a törvények szigorában stb. nehézségekre akad. Az ily viszonyokból származó gyermekeket sújtó társadalmi felfogások itt szinte irányadók. — A hol e viszonyok kedvező talajt találtak, ott a házasságonkivüli egybekelés is a szaporodás kedvező tényezőjévé válhatott. Szigorúan el kell választani a házasságon kivüli frigyet a búj álkodástól, mert a megfertőztetett nő szembetűnő okoknál fogva netaláni gyermekeit fel nem nevelheti. Nézzük most, hogy fejlődtek ki mindezen viszonyok az ókor néhány népeinél ? Legjobban lehet a nemi életet és a szaporodás fogalmát a zsidóknál megfigyelni, mert e tekintetben elegendő történelmi forrásokkal rendelkezünk; de a viszonyok helyes megbirálására következő pontok figyelembevételét találom szükségesnek: Habár ugyanis az úgynevezett bibliai kánon-t, vagyis a „szent“ könyvek gyűjteményét még oly késő időre helyezzük, ez mégis oly korszakba esik, melyből más népeknek Írott emlékeit is teljességben nem bírjuk ; azért szükséges ezen emlékeket valódi érték ü k szerint megítélni ! Midőn Schlosser nagyszabású világtörténelmét 1815-ben kiadta, a zsidó nép történelmének kidolgozását frankfurti barátjára, a mysztikus Meyer J. E.-re bízta, ez eljárást előszavában azzal indokolva, hogy nem rendelkezik — úgymond — tudós barátjának jámbor érzelmeivel, — annak azonban egészen más oka volt. — Strauss ezen eljárását igen jellemzöleg magyarázza. Azt mondja, hogy a szerző nem akart saját neve alatt „szent“ történelmet írni, másképen pedig nem merhetett ilyen időben, midőn Európa fejedelmei a „szent“ szövetséget kötötték, a bibliához a kritika boncoló késével nyúlni. — Ezez idők elmúltak, s a zsidó-történetet most ugyanazon mérték szerint kell megítélni, mint más nemzetekét; főleg pedig minden benne előforduló csodaszerüt egészen azon szempontból kell megfigyelni, a mint teszszük azt a régi görögök, rómaiak stb. mythologiája és mondakörével, s minden benne levő isteni közbenjárásnak tulajdonitottat semmi áron nem szabad dogmának tekinteni. E tekintetben három korszakot találunk, melyek elseje a Mózeselőtti időbe esik; másodika a Mózesadta törvényhozástól egészen Juda államának megszűnéséig, s harmadika a számüzetésbőli hazatéréstől Jeruzsálem bukásáig terjed. A Mózeselőtti időt korántsem szabad úgy felfognunk, a mint a krónika előadja. Ivadékaik, illetőleg az alattuk élt első pátriárkákat csak bizonyos időszakok ugyanannyi képviselőinek tekinthetjük. Továbbá már most is látjuk, mikép az emberiség törzséből egyes ág elválik, mely — a többivel ellenkezőleg — monotheistikus nézeteknek hódol, s igy a vallásnak határozottan kidomborodott fogalma nélkül is, mégis a zsidóság elöfutárját voltaképen képviseli. — Kézzelfogható, hogy a régi krónikás egyrészt az összes emberiség közös leszármaztatását lehozni, másrészt pedig bebizonyítani akarta, miszerint az ö törzse, a héber, már kezdettől fogva, istenfélő s igazhitű ágtól származik.
