Wertner Mór dr.: Orvos-régészeti tanulmányok (Budapest, 1883)
II. Aesculap és utódai
-o&’ 29 Őrhelytől, hogy gyógyítássá magát az által, a ki megsebesítette-, mire Achilles ama kopjának rozsdájával, mely Thelephost megsebesítette, meg is gyógyította. A csatában Páris által megsebzett Machaonról Nestor különös buzgalommal gondoskodott, s végre fennebbi Thelephos fia, Eurypilos nevű myziai fejedelem keze által lelte halálát. Nestor barátja, csontjait összeszedvén, Trójából hazajövetele után Gereniában — Messzeniában — temette el. Gere- niában volt, a hol Glaukos, messzéni király, Machaont legelőször isteni tiszteletben részesítő, miután neki templomot és ércszobrot állíttatott. (Glaukos azon Krespliontes nevű heraklidának unokája, ki 80 évvel a trójai expeditio után, tehát 1104-ben Messzénia trónjára jutott.) Machaon jellemzésére szolgáljon, hogy mint fejedelem nagynak, bátornak, okosnak, biztosnak, türelmesnek és gyengéd érzelműnek neveztetik. Felesége Antiklea, Pherae-nek Diokles nevű urának leánya. Mint fiai emlittetnek : Nikomachos, Gorgasos, Alexanor, Sphyros, Po- lemokrates és Asklepeios, de nekem legalább úgy tetszik, hogy az utóbbi apokryph. Henninges még egy Gereuia nevű leányt is emleget, ki a nevét viselő Gerenia várost alapította volna. Machaon utódjairól következőket tudunk : Nikomachos és Gorgasos fiai Diokles anyai részrőli nagyatyjuknál, Pherae-n élvén, annak halála után trónját örökölték. Ez adat valószínűséggel bir, mert Diokles két fia, Orsilochos és Crethon, Trója ostrománál Aeneas által megöletett. Ennek dacára mégis azon kérdés merül fel : miért nem örökölték atyjuk koronáját, ha olyannal rendelkezett, s ha talán Messzénia és Pherae koronáit nem egyesíthették volna, honnan jöhetett, hogy Máchaon többi fiai között egyik sem emlittetik utódjának? Hősünknek királyi méltósága ez által sokat veszt hitelességében. Nikomachosról továbbá még tudjuk, hogy Pherae-ből Stagirába jutott (Macedóniának Chalkidike nevű félszigetére). Henninges hiszi, hogy a He- raklidák őt pherae-i trónjától megfosztván, pótlásul Stagirával kínálták meg. Suidas „Stagiritá“-nak nevezi, s később még nagy hirü sarjadékára akadunk. Stagirán szintén gyakorié a gyógyászatot, és hat könyvet irt az orvostanról, egyet a természetes dolgokról. Gorgasos öcscse és uralkodótársa szintén szerencsés lévén a gyógyászat gyakorlásában, azt „ad posteros“ örökül hagyta. Nehéz kimutatni, vájjon e kifejezés .alatt egyenes sarjadékai, vagy csak utánzói értendők; részünkre elég tudni, hogy a lehetőség sehol sincs kizárva, miszerint az orvostudomány a két fivér családjában maradhatott. Alexanor Machaounak harmadik fia, Sicyonba érkezvén, Titane nevű hegy tájékán Aeskulaptemploinot állitott fel, mely tettével elődjének későbbi isteni tiszteletére adta meg az első lökést. Sphyros, Machaounak negyedik fia, Argosban állitott fel Aeskulap- szentélyt. Polemokrates, az ötödik, Ena nevű kis argiv helységben maga szentélynél birt, melyet a lakosok még halála után tiszteltek. Ezzel Machaon családját elhagyván, Aeskulapnak genealogice fontosabb fiához fordulunk, Podaliriushoz. Neve „sima lábú“-ra fordittatik. Bátyjával együtt az atyjuk után örökölt országot hirta, s mint görög fejedelem Machaonnal együtt i*észt vévén a trójai hadjáratban, bátyját a gyó-