Weisz József dr.: Az erjesztő (zymotikus) gyógyászat (Budapest, 1877)

III. Az erjedéseknek mibenléte általában és azoknak különösen az emberi élőtestben nyilvánúló nemei

70

nagyobb terjedelemben, mérvben és összetételben vannak jelen; azon rendszereknek pedig, mint például a csontrendszernek, hol a fehérnyefélék kisebbségben vannak, csak alárendeltebb szerepük van.

Mindezen érvek alapján elfogadhatónak véljük az erjedésre nézve tett meghatározásunkat, annyival is inkább. mivel mellette az említetteken kivül még sok más okok is szólnak, de ellene egy sem. Pontosabb meghatározást majd akkor tehetni, midőn a fehérnyefélék vegyalkata és tulajdonságai, a vegyészek előtt, pontosabban és részletesebben lesznek ismerve mint jelenleg vannak.

Csak annyit kívánunk még megjegyezni a fehér- nyeféle anyagokról, hogy ezek vegyalkatrész gyanánt csaknem mind magokba foglalják azon lényegesebb vegyelemeket, melyekből a szerves testek, az állatok és növények, egyáltalában összeállítva vannak.

A mi pedig az élesztő-sejteknek melyik rendszerbe tartozását és mikénti keletkezését illeti:

Az élesztő-sejtek nagyságban és alakban nagy kü- lönféleséget mutatnak. Nagyságuk a górcsővel már alig észrevehető szemcsétől kezdve fel a puszta szemmel is kivehető nagyságig terjed, minő például az emberi petesejt. Alakjuk is hasonlólag igen változik az egyszerű lencse, tányér vagy gömb alaktól kezdve fel, mondhatni, egy ágas-bogos gyökér-töke elágazásáig, például az agybani ideg-sejteknél.

A sejtek oly sokféle alakban és nagyságban mutatkoznak, hogy azokat mind elő számlálni alig lehetséges.

Vannak sejtek, melyek kisebb sejteket, vagy mag- csákat tartalmaznak. A magcsák, mint tömörültebb központi részei a sejteknek, lehetnek magukra minden sejthártya képződés nélkül is. A magcsák főleg élőfehér- nyéből állanak. E protoplásma tömegek összébb húzódhatnak, vagy a sejtben általában egyenletesen elterjed-