Weisz József dr.: Az erjesztő (zymotikus) gyógyászat (Budapest, 1877)

III. Az erjedéseknek mibenléte általában és azoknak különösen az emberi élőtestben nyilvánúló nemei

tömörületek tűnnek fel. E tömörületek többnyire egy finom hártyával körül fogva, és belsejükben többnyire még tömörebb maggal jelenkezve, képezik a sejtet. Mely minden növényi és állati testnek szerves elemi alakja. A sejtek tehát az élő növényi és állati testeknek épen oly élő alakelemei, mint a szervetlen szilárd testeknél ezeknek jegeczparányai.

Minden sejt egy-egy önálló külön lény, mely miként az összes egyéni szervezet, maga is képességgel bír táplálkozni, szaporodni, többé-kevésbé alakot váltani, mig végre, rövidebb vagy huzamosabb idő múlva, tevékenységében szűnik, élettelenné válik és felbomlik. Az elhalás abban nyilvánul, hogy a sejtek fehérnyéje valamint az összes egyéni szervezet is a hevenynek, villanynak s más feszitő s összetartó áramlatoknak, valamint az élenynek s egyéb elemeknek felvételében épen nem mutatja többé azon fogékonyságot, mi a szervezet életében oly feltűnő volt.

Egy szóval: ha az anyagok általános összetartását felteszszük és a hevenynek vegyülését a többi ismeretes anyagelemekkel úgy vesszük fel, miként ez utóbbiaknak egymásközti vegyülése van, akkor a fehérnye- testeknek képződése és az élő fehérnyének keletkezése csupán vegytani folyamatnak mondható. Már pedig hogy a heveny a vegytani elemek összetartásával mérkőzik. azt legvilágosabban onnan láthatjuk, hogy a vegytani egyszerű elemek fajsúlya a gázoknál, hova a heveny is tartozik, minden kivétel nélkül, a legszigornbb szabályossággal, visszás arányban mutatja magát lenni azok fajmelegével.

Hogy a heveny a testek és ezeknek részei között helyet és tért foglal azt onnan láthatjuk, hogy :

A testek melegedéskor általában nagyobb térfogatot \ esznek és kívánnak, s a heveny kiadásával kisebb térfogatra esnek össze. Mindazon különbségek, melyek ugyanazon egy testnek különböző állapotain, szilárd, folyadék és