Weisz József dr.: Az erjesztő (zymotikus) gyógyászat (Budapest, 1877)
II. A gyógyászat történelméből azt látjuk, hogy annak minden törekvései, ösztönszerüleg, az emberbenlévő élet-erjedésnek rendezésére voltak irányozva
28 rendjének is változni kell. Ezen változás lehet élénkebb va.gy lassúbb mint a rendes állapotban lenni szokott, és ekkor áll előttünk a betegség- rohamosabb, élénkült vagy hanyatlóbb lassnbb vegyfolyamatok mellett; még pedig vagy az egész testben általában, vagy helyleg annak egyik másik részében. A vegyfolyamatok rendes menete, az ember testében, teszi ennek egészséges, rendetlen menete pedig annak beteg voltát. Hogy a különböző minőségű és mennyiségű anyagok között minő vegyfolyamatok, miként, és minő eredménynyel járnak le az emberi test különböző szerveiben, mint megannyi vegymühelyekben ? azt nem tudjuk. Ezt megtudni, az összes orvostudományok végczélja. A végczél egyszersmind vég-ok is, mi az emberi ismeret képességének körén kivül esik. Ámbár magát a vegyfolyamatok mindannyifélesé- gét, és azok öszszehangzó lánczolatos egybefüggését nem túdhatjuk, de ezeknek eddig ismeretessé vált egyes különleges esetei kivétel nélkül hasonlitnak bizonyos vegytani már ismeretes folyamathoz. Az úgynevezett erjedési folyamathoz. Mikor a czélt, mint végokot, még el nem értük és megnem foghatjuk, de hivatásunk épen az, hogy annak megközelitésében haladjunk; elég, ha egy biztos és egyenes oly utat választunk az orvosi és különösen a gyógyászati végczél felé haladásban, melyen megindulva, ahoz leghamarább elérünk a nélkül, hogy kitérések vagy lehető visszaesések bennünket, azon biztos irányban és ennek megtartásában, zavarnának vagy épen hátráltatnának. Annak, hogy a gyógyászatban annyiféle módszerek. mondhatni divatszerüleg a legnagyobb változatosságban, ellentétben ésbizonytalanságban feltüntekés ismét lehanyatlottak, oka épen az, hogy egy biztos talaj, egy biztos alap mind eddig nem mutattatott fel, melyre
