Weisz József dr.: Az erjesztő (zymotikus) gyógyászat (Budapest, 1877)

I. A gyógyászati rendszerek történelmi rövid áttekintése

22

hasonlók nem hasonlókkal“ (aliaena aliaenis) gyógyitatnak. allopátliiának nevezte. Szerinte egy harmadik gyógyszerelési mód volt azoké. kik az „ellentétet ellentéttel“ (contraria contrariis), például a hidegben meg- dermedőt meleggel, a kiéhezettet pedig táplálékkal kezelték, s ez lenne az antipáthia.

Ezen alaptalan és önkényes, sőt a szenvedő emberiségre nézve kiszámithatlan káros elvek szerinti beosztása és egymástóli elidegenitése, a különben is egymással minden nézetben nem egyezhető orvosoknak Hahnemann példája után még tovább és veszedelmesebbé fajult, midőn Lux 1828-ban azon helytelenül magyarázott adatból kiindulva, hogy gyakran hóval a fagyott embert ismét életre lehet hozni, a gyógykezelésnek és szerelésnek egy további módját az „ugyanazt ugyanazzal“ (aequalia aequalibus) kezelő módot. az isopáthiát állitotta fel. Ennek utján sok hasztalan és eshetőleg a betegre nézve veszélylyel járható gyógyszerek is hozattak be. mint például: pulmonine a köhögök kopetéböl, variolin a himlő-genyből, ozénin a takonykor fekélyeiből, syphilin a buja-fekély-genyből, pokolvaranyag, bélféreganyag sat. az illető betegségek ellen. Ezen túlzások ellen maga Hahnemann is erélyesen kikelt.

Hahnemann szerint a homöopátliia nem vesz vért, nem ad sem hajtót, sem hánytatót, sem izzasztót, nem alkalmaz meleg fürdőt, sem klistirt, nem hólyag- huzót sem mustáros tésztát, nem éget ki semmit sat. A Hahnemann szerinti homöopáthia gyógyszerei vizzel vegyitett folyadékban, vagy tejczukorral és keményítővel készült apró labdacsokban adatnak, nagyon meg- higitott vagy elszórt kis mennyiségben. Mert a homöopáthia saját, és a valósággal alig egyeztethető nézete szerint, minél nagyobb a higitás, annál nagyobb a szer gyógyitó ereje.

A szerek higitása vagy elszórása pedig úgy esz