Weisz József dr.: Az erjesztő (zymotikus) gyógyászat (Budapest, 1877)

I. A gyógyászati rendszerek történelmi rövid áttekintése

ját is mindjárt megtámadták többen, s nevezetesen kni- dosi Chrysipp lépett fel ellene, ki elvetvén az érvágást és hajtők adását, ezek helyett eheztetést és klistirozást alkalmazott.

Később Asclepiades (go. Kr. e.) lépett fel, egész nagy tekintélyével, az orvosszerekkeli visszaélés ellen, kárhoztatta a hánytatók adását és a gyógyszerek sok- szerű egybetételét. A böjtölést, dörzsöléseket, klistir- adást, fürdéseket, zuhanyolásokat, passiv és activ mozgásokat alkalmazva az érvágást és boradást pártolta.

Még csak két ember sincs, a kiknek gondolkodása és cselekvés-modora mindenben egyező lenne. Annál kevésbé lehet várni, hogy két vagy több önálló gyakorló orvos teljesen és mindenben egyező nézetben és kezeléssel lenne, annyival is kevésbé mivel rendesen többé-kevésbé különböző betegségekkel, egyéni alkatokkal, és ezeknek nagyon eltérő viszonyaival szemben kelletik magokat és tapasztalataikat, meggyőződésük szerint, lelkiismeretesen közbevetni.

Az orvosok között tehát mindenkor volt és máig is van nézeteltérés a gyógykezelésben; vagyis a már bevett fenálló gyógyrendszer ellen egyik vagy másik az orvosok közül több-kevesebb kifogást mindig tett. Mig Hahnemann Sámuel (1755—1843) a betegek gyógyszerelésének egy egészen uj módját nem hozta be.

O ugyan is azon téves véleményből indulván ki, hogy a chinin, mely a \áltólázas beteget meggyógyítja, ha egészséges emberbe bevétetik, ebben váltólázat idéz elő, azt állitotta, hogy általában csak azon gyógyszerek használnak egy bizonyos betegség ellen, melyek egészséges ember által bevétetvén ebben képesek azon adotthoz hasonló betegséget mesterségesen is előidézni, mely a betegben természetesen lépett fel. Ezen saját gyógy- szerelés-módját, minek elve hasonlókat hasonlókkal (similia similibus) gyógyítani, homöopáthiának, a gyógy- szerelés és kezelés másik módját pedig, melyben „nem