Vámossy István dr.: Adatok a gyógyászat történetéhez Pozsonyban (Pozsony, 1901)
I. Orvosok Pozsonyban a XII. századtól Torkos Justus Jánosig - Papi orvosok. Doctorok - 10. Kiváló pozsonyi orvosok
m dimidium scientiae“ észleletei igazolására a kísérlethez fordul. (L. a tüdőpróbát.) Habár Kayger ily formán sok tapasztalati adatot gyűjtött, Bacon további követelményének : „vere scire est per causas scire“ nem mindig felelt meg. A természet- tudósban néha-néha felülkerekedik a volt theologus, s tudományossága arany kalászoktól díszlő kertjében felburjánzik a mysticismus és occultismus. Seholsem tapasztaljuk ezt inkább, mint a pestisről irt munkájában, a melyben a járvány természetes okain kívül természetfelettieket (jó és rósz angyalok stb.) is elfogad, a min azonban annál kevésbbé csodálkozhatunk, mert hiszen az orvosi iskolák, melyeken Rayger tanulmányait részben végezte, a montpellieri s párisi egyetemek, a járványok okait még a XVJIÍ. század elején is kosmikus, tellurikus s más hasonló okokban keresték s Kayger mint protestáns, kerülve a szomszédos (osztrák, bécsi) egyetemeket, nem jutott azon helyzetbe, hogy ez irányban is az egyedüli helyes, természettudományi álláspontot közelebbről megismerhesse. Nagy érdemül tudjuk be Kayger Károlynak, hogy bonczo- lásokat eszközölt s azon volt, hogy ott, a hol csak tehette, a klinikai kórképet a tetemben talált elváltozásokkal összhangba hozza. Már magában véve azon körülmény, hogy egyáltalán bonczolni mert, dicséretes, ha meggondoljuk, hogy például a hires leydeni egyetemen még a XVIII. század elején évenkint csak egyetlen egy tetemet bonczoltak fel s hogy Bécsben csak 1718-ban létesült az első boneztani intézet. A tkerapiában Rayger Károly Sylviust követte: „Virium conservatio, morbi sublatio,causae correctio, symptomatum mitigatio“. Az érvágást, Sylvius példája szerint, lehetőleg kerülte. (L. értekezését : De pleuritide post morbillos sine venaesectione curata.) Rayger Károly egyéniségét, tudományos és orvosi működését nem jellemezhetjük és jelentőségét nem domboríthatjuk ki jobban, mintha Gensel János fentemlített emlékbeszédéből közöljük az alábbiakat. Teszszük ezt annál is inkább, mert a német orvostörténelmi munkák mélységesen hallgatnak Rayger Károlyról, általában a magyar orvosi karról, melynek soraiban a XVII. században sokkal tekintélyesebb és nagyobb tudósokat találunk, mint akár hányat azok közöl, kiket az említett művek égig magasztalnak.
