Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)
C. A görög és római orvostudomány
74 tekintetben az empirikus gondolkozás törvényeit eordificálták. Közülük Glaukias megállapította, hogy a megismerésnek háromféle módja van: a személyes megfigyelés, az átvett megfigyelés, továbbá az analogia alapján való következtetés. Ez volt az ú. n. Glaukias-féle »háromláb.« Az empirikusok iskolájuknak négy évszázados fennállása alatt, végeredményben nem csekély érdemeket szereztek a gyakorlati orvostan, különösen a materia medica 1 és a sebészet terén. A természetnek mindhárom országából nagy számú új gyógyszerrel gazdagították az orvoslást és kipróbáltak mindent, amit csak lehetett, többek között a különböző mérgeket és ellenmérgeket is. Behozták a görög gyógyászatba a mákonyt, (opium), amelyet a hajdani keleti népek már jól ismertek, sikeresen használták a ként bőrbetegségek ellen és ismertek sok kosmetikai szert. Az empirikusok írásaiban megtaláljuk az első közlést a piócák gyógyászati használatáról, képes füvészkönyveket szerkesztettek, különös figyelmet fordítva a mérgező növényekre, sok hatásos ellenmérget fedeztek fel és foglalkoztak a kígyómérgekkel. Az akkori (a K. e. II. és I. századbeli) uralkodók, főleg Kis-Ázsiában, szívesen pártolták a méregtani kutatásokat, mert ezt a tudományágat a kor szellemének megfelelően, hatalmas politikai fegyvernek tartották. Az egyik pergamoni uralkodó, 111. Attalos, folyton attól félvén, hogy megmérgezik, királyi kertjeiben saját kezűleg ültetett el mérges növényeket, így beléndeket (Hyoscyamus), maszlagot (Datura Stramonium), zsásnát (Veratrum), bürköt (Conium maculatum), sisakvirágot (Aconitum) stb., összegyűjtötte nedvüket és termésüket, és bűntetteseken is kísérletezve, még hatásukat is tanulmányozta. A méregtanban leghíresebbé lett VI. Mithridates, Pontus királya. Azoknak a számos kísérleti kutatásoknak alapján, amelyeket rokonain és alattvalóin hajtott végre, egy 54 alkatrészből álló egyetemleges ellenmérget (electuarium Mithridatis vagy röviden »mithridatum«) készített. Egész életében a rómaiakkal hadakozván, folyton attól félt, hogy azok megmérgezik. E miatt minden nap ellenmérget és utána mérget vett be, állandóan fokozva az adagokat. Ily módon állítólag nagy adagokig jutott el s ezeket ártalom nélkül viselte el. Végül, miután saját fiai legyőzték és elárulták, elpusztult, de nem méregtől, mert ez nem hatott reá, hanem az ellene küldött poroszlók kardcsapásai alatt. Neve mai napig is fennmaradt a »mithridatismus« elnevezésben: így nevezik az adagok fokozatos emelésével kifejlődő mesterséges ellenállóképességet a mérgekkel szemben. Az empírikusok hasonlókénen nagy érdemeket szereztek a sebészet terén is. Tökéletesítették a sebkötözési technikát, új segédeszközöket szerkesztettek, tökéletesítették a műtéti módokat. Ezáltal a ficamodások és csonttörések gyógyításának művészete, a sérvek sebészeti gyógyítása, a sipolyok (különösen a fistula ani) gyógyítása és a hólyagkőműtétek javultak; ez utóbbiakat, úgy látszik, nem mindig hárították el maguktól a hivatásos orvosok.1 2 Az empírikusoknak külön műszerük volt a kő- morzsoláshoz (lithotripsis), amelyet akkor használtak, ha a kövek igen nagyok voltak és nem lehetett őket másként eltávolítani. Finom műtéteket is végeztek, így hályogműtétet (cataracta),- fülpolypusműtétet stb. 1 A materia medica vagy a gyógyszerekről szóló tudomány felöleli a mai gyóevszerészetet. gyóeyszerismét és gyógyszertant. Ez az elnevezés fennmaradt a XVIII. század végéig. 2 V. ö. fentebb (62. lap) a Hihpokrates-téle esküvel, amely megtiltotta az orvosoknak a lithotomia végzését.
