Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)
C. A görög és római orvostudomány
72 hippokratismusnak mérsékelt álláspontján áll, nevezetesen kiemeli a tapasztalás jelentőségét. Csakhogy a Hippokrátesnél előforduló egyszerű szerek helyett, az alexandriai tudós nagy tömeg új, drága keleti szert ajánl. Ez nem is lehetett másként Alexandriában, ahová hamar eljutott a keleti fényűzés és gazdagság, ezekkel együtt pedig megnövekedtek a betegek és orvosok igényei. Erasistratos még inkább képviselője az exact, rationalis irányzatnak, mint Herophilos. Pontosan leírta a légcsövet, amelyet addig alig különböztettek meg a nyelőcsőtől. Tudta, hogy a gégefő elzárja a gégéhez és a légcsőhöz szolgáló bejáratot, pontosan leírta a májat és az epeutakat, észrevette, hogy hasvízkórnál a máj meg szokott keményedni stb. Élettana túlnyomóan mechanistikus. Az emésztés a táplálék mechanikus fel- aprózása. A betegségek főleg túltelődés folytán keletkeznek: a gyomor és a belek táplálékkal, a visszerek vérrel, az Ízületek lerakódásokkal telítődnek túl. Ha a szervezetben valami nincsen a helyén, pl. valamilyen csomó nő, gyulladás képződik stb., ezt Erasistratos legszívesebben »a hely eltévesztésével« (error loci) magyarázza. Természetesen hibásan magyarázza a gyűjtőerek és ütőerek szerepét. A gyűjtőerekben a vér a májtól a környezet felé ömlik; az ütőerekben pneuma van. Ha valamely ütőeret átvág az ember, akkor a pneuma eltávozik belőle és az ütőérben űr támad, ekkor pedig annak a törvénynek az alapján, hogy a természet nem szereti az ürességet (horror vacni), a gyüjtőérből a vér a fennálló összeköttetéseken (anastomosis) keresztül behatol az átvágott ütőérbe s az ütőérből vér fecskend ki. Erasistratos nem ismerte a lépnek és epének a rendeltetését és ezeket felesleges szerveknek tartotta. A gyógyítás terén a tudományos vizsgálatra és pontosságra való törekvés többek között abban a meggyőződésben nyilvánul meg, hogy hasvízkór esetében nem elégséges maga a hascsapolás (paracentesis ) és a folyadék kibocsátása, hanem, hogy okilag kell gyógyítani: a diaetát, hashajtó és húgyhajtó szereket, beöntéseket, fürdőket, testmozgást, gőzfürdőket kell alkalmazni. Erasistratos több mint nyolcvan éves korában, mérget vévén be, öngyilkosságot követett el, mert gyógyíthatatlan fekélyesedésben szenvedett, melyet pontosabban nem ismerünk. Az a törekvés, hogy a gyakorlati gyógyászatot exact, elméleti alapokra kell helyezni, nem vált minden orvos meggyőződésévé. Tényleg, az alexandriai iskola rationalismusában komoly veszedelmek rejlettek helyes feltevései ellenére is, amelyek a mai orvost mindjárt meggyőzik. A teljes elméletnek alig halvány kezdetéül tekinthető az akkori theoria. Anatómiai tudásuk még igen sok kívánni valót hagyott hátra: bár sokat tettek ezen a téren, sem rendszeres boncoló technika, sem céltudatos prae- parálás még nem volt, a bűntetteseknek élve való boncolása pedig kevés megfigyelésre adott alkalmat, mert az egész bizonyára főleg abban állott, úogy nagyjában megszemlélték, kihúzgálták és néha talán át is szelték a szerveket. Kísérletekről is alig tudunk valamit. Szóval az akkori elméletben még felette kevés megállapított, tudományos tény volt. Ezeknek helyét terjedelmes rendszerek foglalták el, mint amilyen Demokritosé, Aristotelesé és a stoikusoké, továbbá merész conceptiok, melyek általános tételekből indultak ki és gyakran inkább azzal foglalkoztak, hogy minek kellene lennie, nem pedig azzal, ami tényleg megvan. Ennek következtében az alexandriai iskola élettana elsősorban még mindig speculatív élettan. Mennyi haszna lehetett a gyakorlati gyógyászatnak azokból a kis számú és még hozzá bizonytalan feltevésből? így tehát az alexandriai iskola rationalismusa inkább speculatív, nem pedig kísérleti és meg
