Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)
C. A görög és római orvostudomány
71 nem tapasztalt módon, mindenféle tudományos vizsgálat céltudatos technikája fejlődött itt ki. Ebben görög, egyiptomi és zsidó tudósok egész hadserege vett részt. Sokat közülük ma már névről sem ismerünk, de ránk hagytak különböző tudományokat, így a földrajzot, mathematikát, csillagászatot, grammatikát, poétikát stb. A leghíresebbek voltak: Ptole- maios (nem a király, hanem a tudós), a geocentrikus rendszernek a megalkotója és Euklides, akinek geometriáját szinte változatlanul ma is tanítják iskoláinkban. A természettudományok és az orvostudomány fejlődéséhez Alexandriában megvoltak a lehető legkedvezőbb feltételek. Külön tudományos állat- és növénykertek létesültek itt. A több, mint egy félmillió lakosú városban igen élénk kereskedelmi élet lüktetett s a betegeknek, valamint a fel nem derített és ritka betegségeknek a száma is igen nagy volt. Fellendültek a természettudományok, az állattan, a növénytan, az ásványtan, mert keletről sok, eddig ismeretlen anyagot dolgozhattak fel. Ebből a gyógyszértan, méregtan, a szépítő szerek ismerete stb. húzott hasznot. A tudományos anatómia Alexandriában kezdődik. Az alexandriai iskola tudományossága, aprólékossága és pedantériája épen az anatómia terén járt a legszebb eredményekkel: Alexandriában rendszeresen végeztek hullaboncolásokat. Az egyiptomi uralkodók pedig annyira támogatták a tudományt, hogy az élve való boncolás céljára bűnösöket bocsátottak a tudósok rendelkezésére, hogy, amint azt néhány évszázaddal később Celsus megírta, az élő emberen megláthassák »minden egyes szervnek színét, alakját, nagyságát, szerkezetét, keménységét, lágyságát, simaságát, továbbá azt is, hogy minden szerv milyen más szervvel szomszédos, hol domború, hol homorú, hová van felfüggesztve és mit takar el.« Az anatómiából és a természettudományokból az orvostan húzott hasznot, amely Alexandriában mindinkább arra törekedett, hogy tudományos, exact, rationalis alapokra helyezkedjék. Itt indult meg az az irányzat, melyet az orvostörténelemben rationalismusnak neveznek. Ennek az iskolának számos tudós orvosa közül a két leghíresebbet, Herophilost és Erasistratost nevezzük meg a K. e. III. évszázadnak első feléből. Mindketten nagy gondot fordítottak az elméleti kutatásokra. Herophilos az anatómiában szerezte legtöbb érdemét, leírván az agyvelőt, az agyvelő kamráit, öbleit és burkait, a calamus scriptoriust. Az agyvelő visszeres öbleinek összefolyását még manapság is torcular Herophili-neh nevezzük. Már megkülönböztette az idegeket az inaktól, jól leírta sok idegnek a pályáját, kimutatván, hogy azok a gerincvelőből erednek. Tudta, hogy az izmok mozgása és az érzés összefügg az idegekkel. Jól leírta a szemet és a látóideget, valamint számos belső szervet is. Meglátta a tápnyaedényeket (vasa chylifera), megkülönböztette a nyombelet, leírta a nyálmirigyeket, a hasnyálmirigyet, valamint a férfi és női ivarszerveket. Megkülönböztette a visszereket az ütőerektől, azt állítva, hogy az előbbiekben vér, az utóbbiakban pedig vér és pneuma foglaltatik. Herophilos élettana a peripatetikus iskola visszhangja és dynamikai nézetekre hivatkozik, így az életerőre, a melegítő erőre, az érző (sensitiv) erőre, a gondolkodó erőre. Ezeknek az erőknek székhelye (sorrendben) a következő: a máj, a szív, az idegek és az agyvelő. Nagy gondja volt Herophilosnak az érlökés vizsgálatára s erre még valamilyen (pontosabban nem ismert) órát vagy órácskát is használt, az érlökés hullámját pedig szakaszokra osztotta fel. Ezzel az órácskával járt a betegekhez. Ámbár Herophilos gyakorlati orvostana sokkal inkább támaszkodik az anatómiára, mint a Hippokrates-féle orvoslás, Herophilos a gyakorlatban mégis a
