Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)
C. A görög és római orvostudomány
63 és szakmüködésnek kellett kifejlődnie. A gyökerek gyűjtésével szakemberek: »gyökérvágók« {ol^otó^ol — rhizotomoi) foglalkoztak s voltak olyan kereskedők is, akik gyógyszerekkel kereskedtek ((^a^\xay.onö)Xai pharmakopólai). Senki sem tilthatta meg ezeknek a specialistáknak és kereskedőknek, hogy maguknak a betegeknek is adjanak el gyógyszereket és adjanak nekik tanácsokat. De ezenkívül magának a görög orvosi rendnek kebelén belül is igen határozatlan nézetek voltak a szakorvosi működés jogosultságáról. Ennek legvilágosabb bizonyítéka megint csak a Hippokrates-féle eskü, amely szerint az orvos megesküszik, hogy »művészetét tisztán megőrzi és hogy kőműtétet sohasem fog végezni, e mesterség művelőinek engedvén ezt át«; voltak ugyanis külön iparosok (hÜOTÓfÁOi — lithotómoi), nem-orvosok, akik foglalkozásszerűen végezték a (húgyhólyag-) kőműtétet. Voltak orvosnők (Ictryívcu — iatrinai) is, akik bájitalok és kos- metikai szerek előállításával foglalkoztak. Szülésekhez öreg asszonyok mentek, akiknek semmiféle tudásuk sem volt. Ezek is, azok is osztogattak tanácsokat női és gyermekbetegségek esetében, sőt titokban magzatűző szereket is árúsítottak stb. Az orvosok zöme megélhetés céljából foglalkozott orvosi gyakorlattal; nem törődtek a tudományos kutatással, legfeljebb azokat a tan- tételeket ismételték át, amelyeket fiatal korukban tanultak meg mesterüktől. A görög alkotó szellem azonban tovább fejlődött, élén pedig mindig a philosophia haladt. Hippokrates ugyan különválasztotta az orvoslást a speculatív bölcsészeitől, de az orvoslásnak és bölcsészetnek természetétől fogva mégis van bizonyos közös érdekköre: az orvost is, a bölcsészt is egyaránt foglalkoztatja az élet kérdése; az a két legnagyobb rejtély, amelyet az emberiség ismer, a születés és a halál, a gyógyászat védelme alatt megy végbe. Ezeket a kérdéseket újabb és újabb kérdések követik: honnan jött az élet a földre, mi lesz az emberrel a halál után, miből áll a világ és az ember. És nincs vége az emberi elmétől felvetett kérdéseknek! X. A GÖRÖG BÖLCSÉSZET VIRÁGZÁSA KAPCSOLATBAN A TERMÉSZETTUDOMÁNNYAL ÉS ORVOSTUDOMÁNNYAL. PLATON, ARISTOTELES, AZ EPIKUREUSOK, A STOIKUSOK. Görögországban sok téren élénk szellemi mozgalmat keltettek a sophisták, akik dialektájukkal megdöntötték a hagyományos hiedelmeket, kétségbevonták a legrégibb bölcsek állításait, mindenütt kételyt támasztottak, végeredményben pedig bármit is kívánt tőlük az ember, mindennek a bebizonyítására vállalkoztak, különösen pénzért. Mindennek mértéke maga az ember — tanította az egyik legkiválóbbjuk. A sophismáknak nem volt sem vége, sem hossza. A görögök egészséges, alkotó szelleme feltámadt ezek ellen és olyan törekvéseket teremtett meg a sophisták ellenében, amelyeknek az volt a célja, hogy általános érvényességű és feltétlenül igaz tételek alakuljanak ki. Fentebb említettük^ hogy Demokrites, a bölcsész, természettudós és orvos ahhoz a nézethez csatlakozott, hogy az érzékszervek megtévesztenek minket, hogy pl. a színek és hangok nem igazán létezők, ellenben azt állította, hogy igazi, tényleges létük csak az üres térben mozgó atomoknak van és ebből vezette le egész rendszerét. Ugyanezt a kérdést másként oldotta meg Platon (427—347), a philosophus és művész, akinek figyelme az igaz, a szép és a jó eszményeire
