Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)
F. Befejezés
604 széli családok, amelyek annyi érdemet szereztek az orosz orvosi tudományban; ilyen Wvsokowicz, akit, mint a legkiválóbb cpidemiologust, az orosz kormány a japánokkal folytatott háború színterére küldött; ilyen Opgchowski Tivadar, Dél-Oroszország legkiválóbb orvosa; ilyen Dybowski Benedek, Kelet-Ázsia legjelesebb kutatója, aki leprosoriumokat állított fel Kamcsatkában; ilyen Narymunt-Waszklewicz, aki a hollandi ezredesorvosi magas állásában megjavította az egészségügyi állapotot Jáva szigetén;1 ilyen Nencki Marcel, a Svájcban és Szentpétervárott dolgozó kiváló vegyész; ilyen Kopernicki Izidor, a bonctan előadója Bukarestben; ilyen Laskowski Zsigmond, a bonctan tanára Genfben; ilyen a varsói születésű Strasbnrger Ede Bonnban, aki világhírű német sejtkutatóvá lett; ilyen a varsói születésű Curie né Sklodowska Mária, akinek hamvai majd a párizsi Pantheonban fognak pihenni stb. stb. Ilyen az a több száz ke- vésbbé ismeretes vagy ismeretlen orvos és természettudós, akik elszóródtak az egész föld kerekségén — íme lengyel virágok, a felosztások korában lengyel földből kihajtott virágok, amelyek idegenben bontakoztak ki egészen, egy különös csokor, a maga nemében szintén egyetlen az orvostudomány történetében. Sokszor kimutattuk az uralkodó bölcsészeti áramlatok befolyását a természettudományra és orvostudományra minden korban. Ez a befolyás messze, tisztán gyakorlati következményekhez vezetett. Az összes teleológiai irányzatok, melyek célszerűséget hirdetnek a természetben és elvetik a determinismust, azt a gondolatot sugallták az orvosoknak, hogy várni kell, amíg a beteg természete maga kezd hatni, ezt támogatni kell, erősítő általános gyógykezelést kell ajánlani, nem kell sietni. Ezt tanította a hippokratismus és az aristotelismus; többé-kcvésbbé így gondolkozott Paracelsus, van Helmont és Stahl, akik erősítették az archeust vagy a lelket, továbbá a vitalisták, akik az életerő gyarapítása céljából legszívesebben általános gyógykezelést alkalmaztak. Ilyen módon a teleológiai irányzatok exspectativek. Épen ellenkező orvosi gondolkodás alakult ki a mechanikai determi- nismus légkörében. Itt az orvos már nem hitt a beteg természetének üdvös befogásában. Már a methodikusok is, Demokritos bölcseletére támaszkodva, megvalósították a gyors cselekvés elvét. A mechanikai deter- minismus leginkább a természettudományi materialismus idejében nyomta rá bélyegét a XIX. század orvosi tudományára: ebben a légkörben nagyszerűen kifejlődött az újkori sebészet. Sokszor rámutattunk a lángeszű egyének szerepére az orvosi tudomány fejlődésében. A legnagyobb lángelmék voltak: Hippokrates, Galenos, Vesalius, Paracelsus, Pasteur, Virehow. De ezek is mindig bizonyos politikai, társadalmi, bölcsészeti és természettudományi talajból fakadtak. Ha egy szempillantással akarjuk áttekinteni az orvoslás h a 1 a d á- pát a történelem folyamán, akkor beszélhetünk az elméleti tudás haladásáról és az orvosi gyakorlat haladásáról. Az elméleti tudást illetőleg az emberi elme óriási- munkát végzett a történelem folyamán. Az ember makroskopos és mikroskopos bonctanának ismerete, továbbá a szervezet élettanának és vegytanának ismerete manapság összehasonlíthatatlanul magasabban áll, mint állott valamikor az emberiség történetének hajnalán. Az ember leíró bonctana (amennyiben nem lép át a fejlődéstan, az összehasonlító bonctan, a kórtan vagy embertan területére), manapság befejezett tudomány. Igaz ugyan, hogy még ha mindezt összefoglaljuk is, akkor 1 Lásd Zembrzuski: Lek. Wojsk. (Katonaorvos című folyóirat), 1935. 2. sz.
