Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)
E. Az újkori orvostudomány
598 az atom csupán elektronokból álló bonyolult rendszer, akkor az anvag- elviség, szorosan véve, anyag nélkül maradt. Amikor Einstein kimutatta, hogy Galilei classicus mechanikáját (anyagi testek mozgása az üres tériben) már nem lehet fenntartani, számos új próbálkozás történt a világ (és benne az ember) szerkezetének megértésére, de ezek a próbálkozások eddig eredményre nem vezettek és bizonyára, amint azt üu Bois-Reymond előre látta, sohasem fognak a rejtély végső megoldásához vezetni. Az egyik kiváló jelenkori természetbölcselő, Eddington, a csillagászat tanára Cambridge-ben, A természettudomány új útjai (lengyel ford. 1934) (1) című művében hü képét adja azoknak a nehézségeknek, amelyekbe a világ pontos tudományos megismerése ütközik. Gondosan megfontolván a classicus mechanika bukását, a viszonylagosság elméletét, a nehézkedést, a quantumelméletet, a determinismus bukását, az ember helyzetét a világegyetemben, Eddington ahhoz a következtetéshez jut, hogy annyi sok nehézséggel szemben, amennyivel a pontos megismerés találkozik, bizonyos esetekben — még a mystikai megismerés lehetősége sem okszerűtlen. A materialismust mindig az jellemezte, hogy kevésre becsülte & megismerés nehézségeit és nem vette észre a kérdések bonyolult voltát; az orvosi tudomány terén az orvost hozzászoktatta az apodiktikus hanghoz és annak a feltétlen bizonyosságához, hogy minden megismerhető, ha pedig valami ma még meg nem ismert, az holnap bizonyára ismeretes lesz. A materialismus nem kedvelte a történelmet és nem ismerte el szükséges voltát. A materialismus elhagyásával az orvosi tudomány ismét a történelem felé fordul, amiről az előző fejezetben szóltunk; ez az irányzat leginkább Németországban tűnik szembe, ahol sok híve van annak a jelmondatnak, hogy zurück zu Hippokrates. (2) LV. AZ ÚJKORI ORVOSTUDOMÁNY ÁTTEKINTÉSE. A XIX. században bekövetkezett a sebészet és az orvostudomány teljes összeolvadása. Amíg a XIX. század első évtizedeiben a középeurópai egyetemekről még külön került ki az orvos, a medicus purus, külön a sebész, külön a szülész, addig a század közepén már az a meggyőződés ébred fel, hogy az orvosnak ismernie kell az orvosi tudomány minden részét. Eltűnik a »sebésznek«, mint alsóbb rendű orvosnak 1 (1) Magyar nyelvre fordította (1934) Donhoffer Szilárd. (2) A XIX. században megint több orvosi kapcsolatunk volt a lengyelekkel. A Szepesség visszacsatolása Magyarországhoz, Lengyelország felosztása, a XIX. századbeli lengyel felkelések es Teveretesük azt eredményezte, hogy sokan Magyar- országba vándoroltak; az osztrák-magyar monarchia idejében tulajdonképen elmosódott a politikai határ Magyarország és Galicia között, az osztrák-magyar közös (hadi és Teül politikai) ügyek “szintén előmozdították a magyaroknak Galíciába és a lengyeleknek Magyarországba jutását. A pesti egyetem jó hírneve (a kolozsvári orvossebészeti tanintézetet tudvalevőleg csak 1872-ben emelték egyetem rangjára), a latin, illetőleg német tanítási nytelv (1860-ig) és last but not least a hagyományos magyar-lengyel barátság és sorsközösség is bizonyára idevonzotta a lengyeleket. Egyesek csak átmenetileg voltak Magyarországon, illetőleg lengyel földön, hogy azután megint visszatérjenek régi hazájukba. Ilyen volt a poseni születésű Wahlburg Vilmos (1757—1823), aki egyideig Temesvárott teljesített kórházi orvosi szolgálatot, 1812-ben lengyel katonaorvos volt. 1818 óta pedig a varsói egyetemen a szülészet rendes tanára. — Schuh (SzuchJ Ignác (1772—1864) Vácott született, Pesten és Bécsben tanult orvostudományt; a Högyes-
