Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)
E. Az újkori orvostudomány
597 hogy hogyan jön létre a szellemi élet. Általában nem lehet elképzelni semmiféle összefüggést, semmiféle átmenetet az agyvelőben végbemenő atommozgástól olyan reám nézve elsődleges tényékhez, mint amilyen az, hogy »örülök«, »hangot hallok«, »létezem«, melyek közvetlenül megvannak öntudatomban és közelebbről nem határozhatók meg. Az egyszerű érzéki érzés olyan rejtély, amelyet sohasem fognak megfejteni. Erről a rejtélyről, valamint a másik, előbb említettről, t. i. az anyag és a mozgás lényegéről, mondja Du Bois-Reymond: Ignorabimus nem fogjuk megtudni. Ezek számunkra örökre elzárt rejtélyek. Du Bois Raymond fejtegetései óriási hatást keltettek. A természet- tudósok és orvosok körében valósággal kinyilatkoztatás számba mentek. Du Bois-Reymondot Kanthoz hasonlították. Ez természetesen túlzás volt, mert Du Bois-Reymond nem mondott semmi újat. Csak összefoglalta és világosan előadta azt, amit a bölcsészek, pl. Leibniz, már régen tanítottak. A többi nem materialistikus bölcsészeti nézetek közül, melyeknek a XIX. század második felében sok hívük volt az orvosi és természettudományi körökben, még kettőt említünk: a Fechner-féle psyehophysikai parallelismust és az Ostwald-iéle energetikát. Fechner Gusztáv (1801 —1887), eleinte német physikus és természet- búvár volt, később pedig szeme megbetegedvén, bölcselkedő természettudós; Spinoza nézeteihez közel álló bölcsészeti elméletet állított fel. Fechner azt tanítja, hogy a test és a lélek egy és ugyanannak az ismeretlen valóságnak különböző, egymástól különválasztott, de mindig párhuzamosan parallel — haladó megnyilatkozási módjai. Minden physikai tünetcsoportnak mindig bizonyos psyehikai tünetcsoportok felelnek meg, ezeket azonban túlnyomó részben nem ismerjük. Csak azokról a psyehikai tünetcsoportokról szerzünk tudomást, amelyeket öntudatunkban veszünk észre. Minthogy ilyenkor tudatunkban a külső tapasztalat (physikai világ) összekapcsolódik a belső tapasztalattal (psyehikai világ), kereshetjük azokat a törvényeket, melyeknek megfelelően ez az összekapcsolódás történik. Ezeket a törvényeket a psychophysika kutatja. Első feladata az, hogy méréseket honosítson meg a psyehikai világban. Fechner általánosította a We- ber-féle törvényt és megalkotta az ú. n. psyehophysikai törvényt (a benyomás arányos az inger logarithmusával). Fechner méréseivel, melyeket utóbb sok laboratóriumban megismételtek, azt a reményt keltette, hogy idővel talán sikerül majd mathematikai szabályszerűséget kimutatni nemcsak a psychophysikában, hanem a psyehologiában is, de ezek a remények nem váltak valóra. Ostwald Vilmos (1853—1932), a vegytan tanára Lipcsében, physico- chemikus és természetbölcsész, természetbölcseletében (Vorlesungen über Naturphilosophie, 1903) arra az elméletre támaszkodott, hogy a világegyetemben levő energia mennyisége megsemmisíthetetlen (Mayer-, Joule- és HelmhoItz-ié\c törvény), hogy különböző energiafajok (mozgási-, hő-, fény-, villamos- stb. energia) vannak és hogy egyik energiafaj átalakulhat másikká. Ilyen módon Ostwald feltette, hogy a psyehikai jelenség nem más, mint új energiafaj, ebből pedig ezt a következtetést vonta le, hogy ez a psyehikai energia alá van vetve a természetben kimutatott általános energetikai törvényeknek. Ha azonban figyelmesen átolvassuk és átgondoljuk du Bois-Reymond fentebb említett két felolvasását, akkor kiderül, hogy Ostwald nem fejtett meg egyet sem a világegyetem rejtélyei közül. A materialismus igazi hanyatlása csak a XX. században indult meg az új physikai és chemiai elméletek hatása alatt, amelyek az atom szerkezetével foglalkoztak. Amikor a physicoehemikusok kezdték kimutatni, hogy
