Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)
E. Az újkori orvostudomány
) 455 hogy »az orvosok inkább kitalálni, mintsem kifürkészni akarják, hogy miként megy végbe az emésztés«. Ez a megjegyzés határozott célzás az iatrophysikusok és iatrochemikusok közti villongásokra. Azonban az emésztő nedvek behatóbb vizsgálatának útjában állott abban az időben a vegytannak alacsony színvonala, hiszen ez a tudomány tulajdonképen szintén a XVIII. század második felében nyert új alapokat Lavoisiernak, a lángeszű francia tudósnak munkáiban. Az 1774—1794. években döntő fordulat állott be a vegytan történetében: ebben az időben fedezte fel az angol Priestley az oxygent (oxy- geniutn) a kénesőoxydnak hevítésével; eleinte »dephlogisticált levegőnek« nevezte el, mert nem égett, vagyis Stahl elmélete szerint nem tartalmazott phlogistont;1 csakhamar ezután azonban kimutatta, hogy épen az oxygen az a nélkülözhetetlen tényező, melynek híján nincsen égési folyamat. Ezt a nézetet megerősítette ■s kísérletileg megokolta Lavoisier (1743—1794), bebizonyítván, hogy az égés nem bomlás, hanem ellenkezőleg, az égő testnek egyesülése az oxygennel. Lavoisier bebizonyította azt is, hogy az élő szervezet ugyanezt az élenyt felveszi a levegőből és visszahagyja a másik, nem éltető és ezért Lavoisier által görögösen azo- tuinndk nevezett gázt. Még nagyobb- szerü volt az az összehasonlítás, amelyet Lavoisier az égés és a iélek- zés között tett a hőképződés szempontjából, amely hasonló a két folyamatnál, Lavoisier ugyanis »lassú égésnek« nevezte a lélekzést. Lavoisier volt az első, aki kísérletileg igazolta az anyag megmaradásának törvényét. Ezt a törvényt már előbb is hirdették a bölcsészek, különösen Descartes, de ez a tudós nem végzett semmiféle vegytani kísérleteket, hanem okoskodás útján vezette le ezt a törvényt. Lavoisier már a mai értelemben vett elemekről beszél, ezeket egymással összekapcsolja, szétválasztja és kísérletileg igazolja, hogy az anyag meny- nyisége mindig változatlan. Az anyag sem nem keletkezik, sem el nem vész, hanem adva van és csak átalakulhat. A lángelméjű vegyésznek ezeken a jeles munkáin nyugszik mai napig is úgy az általános vegytan, mint az életvegytan óriási építménye; ennek tulajdonítandó, hogy a történelem az újkori vegytan atyjának nevezi Lavoisier-t. De sajnos, tudományos érdemei nem tudták meggátolni az elvakult francia forradalmárokat abban, hogy ne ítéljék őt az 1794. évben nyaktiló-halálra.2 Haller mellett van Swieten volt Boerhaave másik kiváló tanítványa; ő Leiden hírét Európának egy másik városába, Bécsbe vitte el. 1 V. ö. fentebb a 403. lappal. * A nyaktílót (= guillotine-t) egy Guillotin nevű párizsi orvos találta lel az 1792. évben. 240. ábra. Lavoisier Lőrirc (1743—1794). (Brea p., Bolt se. 96, Budapest, Szépművészeti Múzeum.)
