Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)
B. A legrégibb művelődés korszaka
33 sebész feladata volt, hogy a nyak, homlok vagy kar stb. bőréből készítsen mesterséges fület vagy orrot (otoplastica, rliinoplastiea.) Susruta részletesen leírja a szülészeti segélynyújtást. Ha a szülő nőhöz hívott orvos rendellenes magzati fekvést állapít is meg, akkor is kötelessége egy bizonyos ideig várni, hogy amennyiben lehetséges, elkerülhesse a művi beavatkozást. Ha ez reménytelennek bizonyulna, az orvos imát mond bizonyos mennyiségű tiszta víz felett és ezt a vizet a szülő nőnek nyújtja, aki megissza, közben kéri Istent, hogy természetes módon szülhessen. Ha ez sem segítene, akkor az orvos a szülést siettető gyógyszereket vétet be. És ha még ez sem segítene, csak akkor szabad szülészeti műtétet végeznie. Az orvos lassan bevezeti megolvasztott vajjal bekent kezét stb. Itt következik a müiogások leírása. Ha a gyermek mar nem élt, az orvos embryotomiát végezhetett. Az igen veszélyes Beavatkozásnak tartott császármetszéshez a üatóságnak és a szülő nő férjének vagy atyjának hozzájárulása kellett. A sebészetnek ez a magas színvonala annál is inkább csodálatos, mert épen az anatómiát alig művelték; ezt ugyanis nem engedték meg vallási nézeteik. A tilalmat úgy igyekezték megkerülni, hogy hét napra vízbe áztatták a hullát, aztán lekaparták róla a bőrtakarót. Ekkor* már meg lehetett valamit figyelni, talán még metszéseket is végeztek. Igazi anatómia természetesen ilyen alapon nem fejlődhetett ki. Az indusok anatómiája, mint azt Charaka és Susruta műveiből tudjuk, nem anatómiai leírás, hanem a test részeinek felsorolása, illetőleg nagyon gyermekes osztályozása: az emberi test 6 fő- és 56 melléktagbol áll; a bor 6 rétegű, az embernek 5 érzékszerve, 15 belső szerve, 9 testnyílása van; az életnek 10 főszékhelye, a testnek 7 főalkatrésze és 7-féle tisztátlansága van; 107 olyan testtájékot ismertek, amelyeknek megsértése veszélyes (pl. a lágyéktáj, a tenyér, a talp); a csontok száma 360, az Ízületeké 210, a szalagoké 900, az izmoké 500 stb. Bár ezek alapján úgy látjuk, hogy Indiában a gyakorlat magasabb színvonalon állott, mint az elmélet, az indiai gyógyászatban mégis az a meggyőződés terjedt el, hogy az elmélet szükséges. »Aki csak elméletileg van kiképezve, a gyakorlathoz pedig nem ért, az nem fogja tudni, hogy mit csináljon, ha beteghez hívják; az az orvos sem fog azonban az okos emberek elismerésének örvendeni, aki csak a gyakorlathoz ért, míg az elméletből nem tud semmit.« Ezt tanították a szent könyvek. A belgyógyászat és a sebészet egységes egész volt. Azt mondták, hogy az az orvos, aki e szakmák egyikéhez nem ért, olyan, mint az a madár, amelynek egyik szárnya nincsen meg. Az orvosi pályára készülő ifjaknak tanácsokat adtak: annak a tanulónak, aki orvoslást akar tanulni, finom nyelvének, keskeny ajkának, egyenletes fogazatának, nemes arcvonásainak, szép orrának, barátságos tekintetének, derűs kedélyének, finom modorának kell lennie és jól kell tűrnie a fájdalmat és szenvedést. Susruta az orvosnak a következő tanácsokat adja: »Nyesd rövidre hajadat és körmödet, tartsd tisztán testedet, viselj fehér ruhát, lábadon cipőt, kezedben pedig pálca vagy ernyő legyen. Külsőd egyszerű, hangulatod pedig jó és barátságos legyen. Légy udvarias beszédedben és barátságos minden élő lény iránt, valamint ügyelj arra is, hogy szolgád jó természetű legyen.« A tanuló felvételi szertartása azokkal a figyelmeztetésekkel és intelmekkel fejeződött be, hogy az orvosnak mértékletesen kell élnie, szakállt kell viselnie, igazat kell mondania, nem szabad húst ennie, kötelessége tanítóinak mindenben engedelmeskednie, valamint a brahmanokat és bölcseket ingyen gyógyítania. A tanfolyam Az orvostudomány története. 3
