Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)
B. A legrégibb művelődés korszaka
29 időben készült isteni rendelkezésre a védák (veda a szanszkrit nyelvben annyi mint »tudás«) négy szent könyve, abból a célból, hogy az ember megtanulja belőlük mindazt, amire szüksége van. A második korszak 1,296.000 évig tartott stb. Az utolsó, a negyedik vagy jelenlegi korszak már 432.000 éve tart; az ember most gyenge, fogyatékos, állandóan betegségek és szerencsétlenségek gyötrik. Brahma, a nagy isten megindult a nyomorult emberiség szenvedésének láttára és új könyvekben nyilatkozott meg számára. Iiyeténképen az indusok, akik minden más népnél inkább hajlamosak a költői képzelődésre, theurgikus módon értelmezik tudásukat. És itt kell felemlíteni azt a különös analógiát, amely az indusok élénk költői képzelődése és azok között a phantastikus látomások között tapasztalható, amelyeket az indiai eredetű hasisszívás idéz elő. Az indusok művelődése egyrészt tapasztalati készségnek, sőt a mindennapi életben megnyilvánuló sok technikai ügyességnek, másrészt az élet vallásbölcseleti lenézésének csodálatos keveréke. Már a védák korában ismerik az indusok a vas használatát; vasabroncsokat vernek a kocsik kerekére, vasból készítenek páncélokat, szekercé- ket, hadi fegyvereket. A nemes fémeket különböző ékszerek készítésére használják, agyagból pedig háztartási edényeket gyártanak. A földi életnek az indusok számára azonban csak átmeneti jelentősége van: az csak a remélt újjászületéshez és megtisztuláshoz vezető út. Az ember tulajdonképen háromszor születik: egyszer szüleitől, másodszor, ha ebben a földi életben, legalább részben feléledni képes, harmadszor a halál pillanatában. A halottégetés a halandó és halhatatlan részecskék különválásának symboluma és a harmadik és utolsó születésnek mintegy befejezése. A későbbi buddhismus kifejlesztette az életmegvetést, hirdeti az askesis jelentőségét és azt, hogy a semmiségben, a nirvánában való elmerülésre kell törekedni. A védák szent könyveiben gyakran találkozunk orvosi ismeretekkel. Ezek a tapasztalatnak és a természetfeletti erőkben való hitnek keveredéséből származtak. Sok betegséget különböztettek meg: szárazkórt, vízkórságot, nyavalyatörést, szívbetegséget, görvélylcórt, sárgaságot, bénulást, bőr- és nemi betegségeket, poklosságot, gilisztákat stb. A sok felsorolt betegség között a legnevezetesebb a tahman/ ez az elnevezés annyit jelent, mint »gonosz láz«. A betegséget imákkal, áldozatokkal és amu- letekkel lehet kiűzni, igyekeztek azonban azokat ráolvasással más élőlényre is átvinni, pl. a lázat békára, a sárgaságot papagájra.(1) A természetfeletti erők, amelyek a daemonokkal harcba elegyednek, befolyást gyakorolnak a gyógynövényekre. Az orvoslás a papok kezében van, de 1 (1) A magyar nép is hitt a betegségeknek természetfölötti átvitelében, transplantatio- jában; hittek abban, hogy az ember bizonyos varázsigékkel vagy más módon is átruházhatja betegségét növényekre, illetőleg állatokra és ezáltal betegségéből meggyógyulhat vagy megmenekülhet a fenyegető kóros veszedelemtől, így az 1488. évi u. n. bagonyai ráolvasásban, mely egy nevezetes magyar nyelvemlék, az olvasható, hogy a szemölcs elmulasztására a legjobb, ha az. ember kimegy az erdőbe és karddal háromszor rávág a borókabokorra és e közben azt mondja: »Ffenie vaglak, mire arra, hogy el vesen Jánosrul az semelchew«, ami ma így hangzanék: »Fenyő! Váglak! Mire? Arra, hogy elvesszen Jánosról a szemölcs«.. Hajdanában varangyos békát raktak a pestises csomókra, hogy ezekből kivonják a betegséget. XVeszprémi említi (W. Hl. 135. lap), hogy az 1679.^ évi debreceni kalendárium függelékében ismertették, hogy az ember hogyan viheti át betegségét növényekre és állatokra; e függelék címe Weszprémi szerint ez volt: Rövid tanítás, miképpen némely betegségeket, vagy állatokban, vagy Iákban, vagy füvekben be olthatni, hogy a beteg meg gyógyuljon.
