Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)

B. A legrégibb művelődés korszaka

25

termést hozott, a nap (tűz, hő) hatása alatt minden megérlelődött, a szél (levegő) szárított, hűsített... Tehát a víz, a föld, a tűz és a levegő volt az életnek a négy főtényezője. A lélekzésnek (levegő, lehellet, lihe- gés, a görög rcrsv^ict — pneuma) Egyiptomban rendkívül nagy jelentőséget tulajdonítottak. Feltűnő, hogy az egyiptomiak hasonlatosságot kerestek az emberi test egyes részei és a természeti tünemények között: az emberi ütőér lüktetése époly szakaszos, mint a Nílus dagálya és apálya, a testnek edényrendszere pedig hasonlít a folyók csatornarendszeréhez.

Az egyiptomiak gyógyszerkészlete a növény-, állat- és ásványvilágból származó gyógyszerekben egyaránt bővelkedett. A papyrusokból tudjuk, hogy hashajtóul (valami sörfélével keverve) ricinus-olajat, giliszták ellen a granát-alma kérgét (cortex Punicae Granati), étvágyjavítóul ürmöt (herba Absinthi), hánytatóul tengeri hagymát (Scilla maritima), fájdalomcsillapítóul ópiumot adtak; alkalmazták az orvoslásban a kálmost (Calamus aromaticus), beléndeket (Hyoscyamus), mirhát, varjúszemet (Strvchnos nux vomica), borókát (Juniperus), fahéjat, foghagymát, hagymát, köménymagot, (fructus Carvi), salátát, lenmagot, rózsát, sáfrányt, datolyát, mandrago- rát, lótust stb. Ezek közül a szerek közül mai napig is sok fennmaradt. Az ásványi szerek közül orvosságul alka’mazták a rézsókat (hányta20. ábra. Elefántcsont-tok (és fedél) bronzból készült szemészeti műszerekkel a kopt-időszakból Egyiptomban.

(Louvre, Département Egyptien.)