Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)
D. A középkori orvostudomány
227 Talán még á máglyánál is nagyobb rémületté éjtette az embereket a lassú, évekig tartó haldoklás, amire »kisebb bűnök« miatt ítélték az embereket, elhelyezve a vádlottat »nyugalomban« (in pace), vagyis valahol egy mély, e lfalazott pincében, ahol az áldozat sok éven át saját szemétjében szenvedett. Az állítólagos boszorkányság miatt máglyán megégetett személyek között nem ritkán akadtak té boly o d o 11 a k is. A bíró nagyon köny- nyen kapott az elmebetegektől zavaros válaszokat, melyeket úgy értelmeztek, mint a megrögzött bűnös ko- nokságát. Ha a vádlott nem tudott védekezni, ha még ezenkívül az orvosi vizsgálat testén stigma diaboli- kat, azaz érzéketlen helyeket is kimutatott — ilyen helyek pedig könnyen találhatók az elmebetegeknél, —- akkor a tébolyodott menthetetlenül a máglyára került. Gyakran elmebelileg fejletlenek, hülyék, különcök, fejlődésben elmaradottak is a máglyán pusztultak el, mert őket könnyen lehetett helekergetni az inquisitorok keresztkérdéseinek hálójába.1 Az akkori nézetek szerint az ördög viszonya az emberhez kétféle lehetett: az ember vagy önként kötött szerződést az ördöggel és varázsló lett, avagy az ember az ördög túlereje alatt összeroppant és ördöngössé vált. Az előbbieket megégették, az utóbbiakból igyekeztek exorcismus segítségével az ördögöt kiűzni. Ha azonban a terror csak növelte a boszorkányperek számát, úgy ugyanez mondható el, de még nagyobb mértékben, az exoreismusokról. Az exorcismusok egészben véve növelték az ördöngösök számát. Egyes ördögűző eljárásoknak, amilyeneket egyes betegeken vagy betegcsoportokon végeztek el, nyilván rögtöni hatásuk volt. Híresek lehettek azok a tömeges exorcismusok, amelyekkel Lopola Ignác gyógyította a megszállottakat, mert a XVII. század nagy festője, Rubens, néhány festményén megörökítette ezeket 1 A máglyán való megégetés állítólagos varázslás miatt a XVIII. században lassankint véget ér. De még a XVIII. század első felében, V. Fülöp idejében is, Spanyolországban 1.600 ember égettek meg; Spanyolországban még az 1782. évben is megégettek egy boszorkányt, Svájcban pedig az 1781. évben (Michelet, 415). Németországban a würzburgi egyetemi orvosi kar még az 1749. évben aláírta a hittudományi kartól egy boszorkány ellen kiadott halálos ítéletet (Haeser: Lehrbuch der Geschichte d. Medizin, 1881., II., 219. lap). A nép 15' 87. ábra. Szent Pál ördöngöst gyógyít. (Festette Tiepolo G. B., a rézkarcot készítette Tiepolo Domenico. Bécs, Albertina.)
