Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)
D. A középkori orvostudomány
208 és XIV. században kezdődik, leginkább az 1400. év körül bontakozik ki, hevességének tetőfokát a XVI. és XVII. században éri el és csak a XVIII. században csendesedik le: összesen tehát több, mint 300 évig tart. Egyes történetírók, közöttük Hansen, a boszorkányüldözések történetírója, határozottan tébolynak (Zauberwahn, Hexenwahn) nevezik ezt az egész küzdelmet. Kétségtelen, hogy ebben a hadakozásban sok olyan különleges jelenség merült fel, amelyek ma a neurológiai és elmekórtani klinikákon volnának gyógykezelhetek. A boszorkányok története azonban egyáltalán nem olyan egyszerű, hogy a »téboly« szóval megoldható és elintézhető volna. Hiszen az ördögben és a boszorkányokban való hit hosszú ideig egyetemleges, tudományos felfogás volt, a boszorkány fogalmának kialakulásához pedig néhány évszázad folyamán számos tényező járult hozzá.1 A boszorkányüldözéseket ismertető és az egész kérdést megvilágító művek közül hármat nevezünk meg. Hansen az 1900. évben adta ki a Zauberwahn, Inquisition und Hexenprozesse im Mittelalter und die Entstehung der gossen Hexenverfolgung című művet, a következő évben pedig Quellen und Untersuchungen zur Geschichte des Hexenwahns und der Hexenverfolgung im Mittelalter címen közzétette azokat a kútfőket és okmányokat, amelyekre első művét alapította. Mindkét mű kiváló, magában foglalja az óriási történelmi és bizonyítási anyagot, azonban az ügy megvilágítása, amint azt Hansen előadja, abból az egyoldalú felfogásból ered, hogy az egyház majdnem az egyetlen tényező, amely a boszorkányüldözéseket előidézte: ebből ered Hansen éles nyilatkozata az egyház ellen is. Hansenneh nézetei, valamint éles kifejezései is belekerültek Patasnik- nak Kuliura wieków srednich (A középkori kultúra) című, már néhányszor idézett lengyel monographiájába is, mégpedig helytelenül, amint azt alább látni fogjuk. (1) Még 1862-ben más megvilágításba helyezte az egész ügyet Miche1 Az orvostörténelmi kézikönyvekben majdnem említés nélkül hagyják ezt a tárgyat, alighanem azért, mert nehéz és igen bonyolult. De mégis végtelenül tanulságos, mint nemcsak orvosi, hanem általános kulturális jelentőségű tárgy. (1) Bálint Nagy István a boszorkányüldözésekröl írt dolgozatában azt írja, hogy: »Az üldözéseket az egyház indította meg. 1484-ben VIII. Ince pápa elrendeli a boszorkányok viselt dolgainak kivizsgálását, bullájával megindítja e századok legszégyenteljesebb pőréinek, kegyetlenkedéseinek lavináját. Két dominikánus, Heinrich Institoris és Jakob Sprenger 1486-ban rendszerbe foglalják a peres ügyekben való eljárást, az egész Európát elárasztják a boszorkányüldözések hivatalos eodexével, a Malleus maleficarummal (Boszorkány kalapács), mely kedvenc erotikus olvasmánya a kor olvasni tudó embereinek.« (Orvosi Hetilap, 1928. év, 196. lap). Bálint Nagy István eme kitételére Mayer Ferenc Kolos így válaszolt: »Nehogy azt fogják ránk orvosokra, mint ahogy ez már a múltban megtörtént, hogy az igazság rovására egyházellenesek vagyunk, szögezzük le azt a tényt, hogy a boszorkányságnak, vagy — ami ugyanazt jelentette, a varázslásnak üldözése, nem a katholikus egyházból indult ki, mint ahogy a boszorkányokról szóló tan alapját sem az egyház alkotta meg. — A perek nagy számát nem is az egyház növelte fel, csak néhány ostoba, kapzsi vagy perverz egyházi és világi egyén, kik közt a XV'I. századtól kezdve jócskán voltak akatholikusok is« (Orvosi Hetilap, 1928. év, 277. lap). Ezután Bálint Nagy István fenti állítását tévesnek ismerte el ezt írván: »Kötelességemnek tartom ezen kitételt: az üldözéseket az egyház indította meg odamódosítani, hogy a Mayer által is említett vádat jó keresztény létünkre elkerüljük, hogy az üldözéseket ugyan nem az egyház, legkevésbé a magyar katholikus egyház indította meg, mert hisz azok már a XV. század előtt folytak, de 1484-ben VIII. Innocentius pápa Summis desideratis bullája lobbantotta fel és ezzel, sajnos, tápot adott a sok ostoba, kapzsi vagy perverz egyházi és világi egvénnek a daemonologia kiterjesztésére« (Orvosi Hetilap, 1928. év 335. lap).
