Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)
D. A középkori orvostudomány
206 könnyen más betegséggel: a meglehetősen gyors, járványszeríí megjelenés, a kitört betegségnek heveny, súlyos lefolyása, a tüdöpestis mellett egyidejűleg olyan eseteknek a gyakori fellépte, melyeknél látható módon a nyirokcsomók is megbetegedtek (csomós pestis), eléggé biztossá tették a kórismét. Sőt, még ha nem is pestisnek nevezik a feljegyzések a járványt, hanem egyszerűen »nagy halálozásnak« (gros sterben), akkor is pestisjárványról van szó. Az influenza-járványokat azonban bizonyára nem különböztették meg a pestistől. De különben másodrendű a járvány pontos neve, a fontos az, hogy a középkorban az emberek teljesen tanácstalanul állottak a járvánnyal szemben (üstökösöknek stb. tulajdonították) és hogy a magyarságot igen gyakran pusztították súlyos járványok, melyek fontos társadalmi, népesedési és politikai következményeket vontak maguk után és a művelődéstörténelem szempontjából is nevezetesek. Már a magyar királyság első századában is többször volt súlyos járvány az országban, noha ebből az időből külföldi szerzőkre vagyunk utalva és csak némelykor következtetés alapján állapítható meg, hogy a pestis átterjedt Magyarországra is. így Linzbauer említi (L. I. 2. lap, 3. pont), hogy 1006-ban az egész világon súlyos járvány és éhínség pusztított, amely aligha kímélte meg Magyarországot. Ugyanez volt a helyzet 1016-ban és 1062-ben is. Szent László királyunk uralkodása (1077— 1095) idejében szintén erősen pusztított a pestis, amelynek talán maga a király is áldozatul esett, mert feljegyezték a királyról, hogy »fatali conceptus aegri-, tudine mortalitatem exuit« (L. I., 16. lap, 31. pont). Különben a nép e királyunkról Szent László füvének nevezett el egy növényt (Gentiana cruciata), mellyel a király állítólag a pestis ellen győzedelmeskedett. Aszály, fagy, áradások, földrengések, sáskajárások stb. súlyosbították a középkorban a járványok és háborúk pusztításait. Az 1147. évről ezt jegyezték fel: »im Sommer kam nach der Hungersnoth eine grosse Pest. Sie folgte auf den Cometen des vorgen Jahres, und breitete sich durch ganz Europa aus;« bizonyára nem kerülte el e járvány Magyarországot sem. Ugyanez mondható az 1187., 1202., 1224—1227. és az 1239. évi járványokról, melyek végiggázoltak Európán. A magyarországi ^tatárjárást 1242-ben pestisjárvány követte: »A’ Tatárok rablása után Magyar Országban halhatatlan nagy éhség vala. Döghalál-is iszonyú nagy vala az Országban, mert a’ számtalan hóit testektul az ég megdögleltetett vala. Azért a’ ki a’ Tatároktól nagy nehezen meg maradhatott-is, a nagy .éhség és döghalál miatt kölött néki meg-halni« (Petthö Gergely nyomán L. I. 49. lap, 91. pont). Más források említik, hogy akkor az emberek kutya-, macska- és emberhúst ettek Magyarországon; a lakosság annyira kipusztult, hogy több napon át lehetett az országban utazni, a nélkül, hogy emberrel lehetett volna találkozni. Más forrásmű (Thuróczy krónikája) említi, hogy a tatárjárás után ünostorozók csoportjai járták be az országot. Ehhez az állapothoz sáskajárás csatlakozott az 1243. évben. 1252—1264 ismételten rossz termés és éhínség volt, 1270-ben pedig Bécsben és Ausztriában »war eine grosse Pestilenz«, amely 1271-ben Magyarországra is átterjedt; a krónikás szerint: »Tam inaudita facta Pestilentia in Austria et Hungária, ut ex tam vehementi plaga pestilentiae hujusmodi, in fossatis maximis, simul et simul mortui homines tamquam pecora infoderentur. Per vices aliquot annis reversa« (L. I. 73. lap, 119. pont). Az 1301. évről azt írták, hogy: »Dieses Jahr wüthete die Pest durch die ganze Welt.« Ugyanezt jegyezték fel az 1311. és később 1316—17. évekről, a közbe eső évekről pedig azt írja Wagner Károly, hogy: »Zu dieser Zeit (1312 táján a Szepes- ségben) war auch 3. Jahr lang so grosser Hunger, das die Menschen einander geschlachtet, und gessen, und die Tiebe uon galgen sind uor hunger abgerissen worden. Dessgleichen war auch unter dem Wieh;« alább így folytatja ugyanez a szerző: »Anno 1334. Ist so ein gros sterben gewest, das auch die lebendigen kaum haben können die Todten begraben;« (Carolus Wagner: Analecta Scepusii sacri et profani, Viennae, 1774. Pars II. 10. lap). Az 1339. évben nagy sáskajárás volt Magyarországon; az 1344. évben is volt sáskajárás; erről az évről Kromer feljegyezte: »Quo quidem anno magna vis locustarum ex Ungaria coorta... Poloniam inundavere« (Martini Cromeri: De origine et rebus gestis Polonorum libri XXX., Basileae, 1555. év, 303. lap). 1342—1345-ben pestis pusztít ^ legtöbb országban. Alighogy ez megszűnt, következett az 1347. évben a világ legnagyobb járványa, mely több évig tartott; ez a pestis Magyarországon 1348-ban, jelent meg; nálunk ez év januárjában földrengés pusztítása előzte meg a pestis érkeztél (L. I., 99. lap, 177. pont); erről a járványról így ír Hóman Bálint: »A pestis már az 1348. év végén utat talált Magyarországba s különösen Erdélyben igen nagy pusztítást okozott, de nyárára megszűnt. A nyár végén Lajos király már el is utazott Erdélybe, hogy személyes tapasztalatokat szerezzen a kór nyomán támadt pusztulásról. Az év második felében azonban a nyugati
