Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)
D. A középkori orvostudomány
205 Tudták, hogy a betegség az emberekkel való érintkezés útján terjed tovább. Aki teljesen és feltétlenül el tudta magát különíteni, az gyakran sikerülte a járványt; egyes kolostorok ilyen módon menekültek meg, ímennyiben teljesen elzárkóztak és elkülönültek a világtól; ilyen volt ?1- Avignonban az egyik kolostor. Legjobb módnak tartották az erdőbe menekülést — csak minél előbb. »Mindjárt elmenni, messze menekülni, nem lamar visszatérni« — mondogatták később Lengyelországban. A pestisben megbetegedettek gyógyítása nem járt kedvező ered- nénnyel. Jó gyógyszernek tartották az alkoholt, amellyel megrészegítették i betegeket, ami az orvostudomány mai álláspontja szerint teljesen íelyes volt, mert ilyen módon fenntartották a szív működését és növelték \ szervezet védekező erejét. A fekete halál hallatlanul lesújtó benyomást gyakorolt a csekély >zámú életben maradt népességre. A vezeklés hangulata fogott el min- lenkit, alulról felfelé, a tudatlan néptől egészen a tudósokig és fejedel- nekig. Nem kisebb befolyása volt gazdasági szempontból a fekete halállak. A városok lakatlanná váltak, a termőföld parlagon hevert, mert íem volt, aki megművelje. A roBothér hallatlanul emelkedett. Ezzel szemen lovat és marhát potom áron lehetett kapni. Egyes történetírók a >estispandemia uralmának korszakát az emberiség történelmi forduló kor- bakának tartják, mert az emberiség lelke ebben az időben, a történetírók éleménye szerint, sarkalatos változáson esett át. (1) XXVI. A KÖZÉPKORI NEUROSISOK ÉS PSYCHOSISOK. A középkori szellem, amelyről fentebb beszéltünk, gyakran jutotta az akkori embereket olyan állapotokba, amelyeket ma kóros állatotoknak kell tartanunk. Az emberek mindenütt természetfeletti esemé- lyeket láttak, folyton titkos, láthatatlan erőkkel számoltak, örökösen z ördögtől és varázslástól féltek, csodákat kívántak és vártak, nem ülönböztették meg a látomást a valóságtól, mindegyre vezeklő hangulat ett erőt rajtuk; mindezeknek a következtében az ember élete folytonos slki izgalomban telt el: aggodalom, félelem, megdöbbenés, rémület, öröm, lragadtatás, szomorúság, lehangoltság, kétségbeesés, remény... A foly- onos kedélymozgalmak könnyen vezetnek a lelki egyensúly elvesztésé- ez, neuropathiás és psychopathiás állapotokhoz. Az emberiségnek, a középkori ember szemében, a legnagyobb ellen- ége az ördög volt, valamint ennek szolgái és hívei: a varázslók és oszorkányok. Ezért is a középkori keresztény társadalom az ördögnek s a boszorkányoknak könyörtelen harcot, valóságos háborút üzent s ez háború vak fanatismussal, szélsőséges esztelenséggel, kieszelt kegyet- mségekkel és kóros mozzanatokkal folyt. Minthogy az ördög nem volt lfogható, a középkori emberek annál nagyobb erővel ragadták meg zokat, akiket meg lehetett ragadni: az ördög elleni küzdelem olyan mberek elleni küzdelemmé vált, akiket az ördöggel fenntartott viszonnyal yanúsítottak meg. A keresztény világnak hadakozása a boszorkányok ellen a XIII. 1 (1) A középkornak előbb említett idült jellegű népbetegségének, a leprának diagnosisa hajdanában alighanem sok tévedésre adott alkalmat a diagnosiikai módszerek fogyatékossága folytán. Ha a krónikások feljegyzéseikben leprát említenek, az nem tekinthető minden esetben azonosnak a mai értelemben leprának minősített betegséggel. Némileg más a helyzet a pestissel. Ez nem cserélhető össze olyan
