Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)
D. A középkori orvostudomány
198 egyének szintén foglalkoztak a poklosok ápolásával; ezeknek példaképe assisi Sz. Ferenc volt, aki »leprosoriumokban lakott, a poklosokat kiszolgálta, kívánságaikat teljesítette, lábukat megmosta, a genyt róluk letörölte, őket szeretettel csókolgatta«.1 Ugyanezt megtették Sz. Hildegard, sienai Sz. Katalin és mások is.(1) A poklosság megállapítása és a betegek elkülönítése azonban nem ment mindig ilyen békésen és tiltakozás nélkül. Sok országban a lepra megállapítása messziremenő jogi következményeket vont maga után. Némely helyütt a törvény szerint a poklosoknak élete polgári szempontból egyszerűen végétért. Bár szellemileg egészséges volt, sem vagyonával nem rendelkezett, sem nem örökölhetett. Ez ellen természetesen néha tiltakoztak, különösen azért, mert a poklosságot nem lehetett mindig biztosan megállapítani. A szakemberek, sebészek, orvosok részvétele a lepra megállapításában különböző szokott lenni. A korai középkorban egyáltalában nem kérték ki a szakemberek véleményét, mert mindenben maguk az egyházi hatóságok döntöttek. A késői középkorban, midőn a papok az egyházi tilalom következtében orvoslással nem foglalkoztak, az orvosok pedig egyre nagyobb ügyességre tesznek szert a leprának, főleg a korai leprának felismerésében, mindinkább érezhetővé válik annak a szükségessége, hogy a betegeket szakemberek vizsgálják meg. Különösen az arab orvosok tűntek ki nagy ügyességükkel ezen a téren és többször fordultak is hozzájuk véleményért pl. rabszolgavásárokon, mikor a kereskedők ügyesen elrejtették a rabszolgák kezdődő leprás elvál- „ , tozásait, bevonó szereket kenvén a bori oltókra, megpörkölvén a csomókat stb. A XIV. századtól kezdve mine gv akrabban hívják a sebészeket és orvosokat a beteg megvizsgá- asaia s ezek tanácskozásokat tartanak, szakvéleményt nyilvánítanak, de ' f cm<jn> ük ellen még fellebbezni is lehetett s ezt több szakember újabb vizsgálata követte. 1 Chavin de Maian. Histoire de Saint Francois d Assise, 1855., 20. lap (1) Ezekhez a szentekhez hasonlíthatjuk magyarországi Szent Erzsébetet és Boldog Margitot, akikről Nékám (N. 23. lap) ezt mondja: »Valamennyi között a legszebbek azok, melyek két szent királyleányunk, Lrzsebe es & emléke körül fontak dicsőséges koszorút könyörületességük, szívjosagu » musuk miatt«. Mindkét királyleányunk ápolt leprás és egyéb betege e . S a legenda szerint »meg mossa vala feyeket es labokat az betegeknek es íny o 81. ábra. Leprás beteg orvosi vizsgálata. (Gerszdorff Hans : Feldtbuch der Wundtartzney, Strassburg, 1517., c. műből.)
