Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)

D. A középkori orvostudomány

193

Az i d e g1 e p ra (lepra nérVóruhí, séii maeulo-anaesthetica) a bőr- idegágak leprás beszűrődései, majd a vastagabb idegtörzsek, pl. az ulnaris, medianus, peroneus beszűrődései és csomói alakjában lép fel. Ennek folytán előbb barnás árnyalatú vöröses foltok keletkeznek az arcon vagy végtagokon, vagy ellenkezőleg, a bőr teljes elszíntelenedése; azután túlérzékenység, viszketés fejlődik ki, majd érzéketlenség, sorvadás, paraesis, bénulás, vasomotoros-trophikus elváltozások, amelyek az újjak,

kéz és láb lehullását (lepra mutilans) okozhatják. Néha a kéz újjai elgörbülnek és karomszerűek lesznek. Az arekifejezés leírhatatlanul szomorú és fájdalmas. A száj többnyire félrehúzott, a szem nem záródik be egészen, a tekintet vad lesz, a láb olyan, mint az elefánté, a kéz megbénul.

A poklosság idült betegség és lefolyása 10—20 évig, sőt még tovább eltarthat, fertőző csírája ma ismeretes ugyan, de nem minden kutató egyezik meg abban, hogy a lepra nagy mértékben ragadós.

A középkori orvosoknak nagy ügyességük volt a lepra felismeréseben. Páré, a XVI. századbeli híres francia orvos, aki mintegy magában

Az orvostudomány története.

13

79. ábra. Leprás betegek (Deutsch Manuel Miklós festménye.)